Címlap Hírek Lerázta a kér...

Lerázta a kérdéseket a kultúra új pécsi ura

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Alig egy hónapja foglalhatta el székét a viharos körülmények között kinevezett Blesztity Péter, a ZsÖK ügyvezetője, de úgy néz ki, máris elfáradt. Kimerültnek érezte magát már csütörtökön, mert arra hivatkozva, hogy "hosszú hete volt", nem akart nyilatkozni kollégánknak egy sajtóeseményen. Pedig jó néhány fontos ügyről kérdeztük volna a kulturális holding új vezetőjét. 

Lesz-e karácsonyi vásár, és ha lesz, akkor hol és hogyan? Mekkora tartozást halmozott fel idén a ZsÖK? Különös tekintettel arra, hogy a tervezett és szokásos programok jelentős része elmaradt idén, azokat meg sem tartották a járványra való indoklás miatt, de a kormányzati támogatás, a több mint 1,9 milliárd forint viszont hiánytalanul megérkezett. Mire költik ezt a pénzt?

Ezek csak a legfontosabb kérdéseink lettek volna, de hiába próbáltunk interjút készíteni csütörtök délután a ZsÖK új ügyvezetőjével. Bleszity Péter mondott egy rövid beszédet egy kiállítás megnyitóján, de aztán elfáradhatott és azt sem titkolta el, hogy „hosszú hete volt” – utasította el ezzel az indokkal kollégánk érdeklődését.

Bleszity Péter ügyvezető beszél éppen az m21 galériában csütörtökön, egy „hosszú hét” után…

Bár ezekre a kérdésekre nem most keressük először a válaszokat, sőt közérdekű adatigénylést is benyújtottunk már a céghez a tartozás nagyságának megismerése miatt, mindezidáig a ZsÖK nem tudott válaszolni egyetlen kérdésünkre sem.

Eközben az árusok egyre idegesebbek, mert nem tudják, hogyan készüljenek a rohamosan közeledő adventi időszakra Pécsett. Ami most biztosnak tűnik, hogy ünnepi fények lesznek a városban, azokat a BIOKOM már elkezdte felszerelni.

Bleszity egyébként még a kinevezése előtt menőségről beszélt, vagyis, hogy szerinte menővé kellene tenni a Zsolnay Kulturális Negyedet – ez a vonatkozó előterjesztésben is így szerepelt. Sajnos nem tudtuk megkérdezni azt sem, hogyan halad a menőség felé vezető úton.