Címlap Hírek „Lófasz...

„Lófaszevés késsel-villával”, avagy mihez kezdjen Márki-Zay Péter?

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az első olvasatra meglehetősen erősnek és alpárinak tűnő főcímre mindjárt vissztaérünk, de kezdjük az elején.

Ugyan pártkötődéstől arányos mértékben, de mégis egyetértés látszik kialakulni a különféle politikai elemzők között arról, hogy Márki-Zay Péter előválasztáson aratott győzelme azt jelzi: ellenzékváltó hangulat már van. Az igen határozott politikai véleménnyel rendelkező, úgynevezett „hardcore” szavazók ugyanis felkeltek a fotelekből, és egy „outsidert”, „kívülállót” bíztak meg azzal, hogy vegye fel a harcot Orbán Viktorral 2022 tavaszán. Hozzájuk csapódott még közel 100-150 ezer új, többségében fiatal szavazó, akik elkötelezettek a kormányváltás mellett.

A kormányt váltani akaró politikai B-közép tehát nem Dobrev Klárára, nem Karácsony Gergelyre, nem Jakab Péterre és legfőképpen nem Fekete-Győr Andrásra bízta ezt a feladatot, hanem a hódmezővásárhelyi polgármesterre.

Ez mindenképpen erős üzenet balra, de jobbra is.

„Lófaszevés késsel villával”

Ahogy az ország radikális baloldali közönségében, úgy a pécsiben is kiverte a biztosítékot Márki-Zay Péter részgyőzelme. Ki-ki vérmérséklete szerint kommentálta a vasárnapi eredményt, de ezek közül mindenképpen kiemelkedik Péterffy Attila ügyvédjének, az előválasztásról végül lemaradt Bodnár Imrének magvas gondolata, illetve az egyik városi cégnek is dolgozó ügyvéd-ismerősének csevegése; ami így szólt:

Nem érdemes leragadni ennek a csevejnek a színvonalánál, nem is ezért mutattuk meg. Hanem azért, mert a Márki-Zay-jelenségben sokkal több van, mint ami elsőre látszik. És Bodnár Imre is beletrafált valamibe a „szarevéssel”; ha tudta, ha nem.

A kívülálló egyedül van, a pártok döntenek

Bár 2017 óta politikai szereplő Márki-Zay Péter, annyira „irreguláris”, szabálytalan, hogy még mindig sokan inkább kívülállónak tekintik, mint megfontolt politikusnak, vezetőnek.

ez a kivülállósága most még előnyNEk tűnik. Kérdés, hogy az is marad-e a kampánya végére, vagy mind balról, mind jobbról szétszalámizzák emiatt.

A baloldal azért gyűrheti le, mert nélkülük nem tud kormányozni, hiszen semmit nem tud egyedül eldönteni egy miniszterelnök (sem), ha nincs mögötte képviselői (szavazati) többség a Parlamentben; ennek pedig ára van. Mint ahogy a politikában mindennek ára van.

A jobboldal meg könnyen rajzolhatja meg róla a báb figuráját, éppen azért, mert egyedül van: se pártja, se képviselői, se frakciója nincs; így pedig döntéseket sem tud hozni, csak olyanokat, amelyeket „az igazi politikusok” támogatnak a háttérből, és megszavazzák neki.

Ez utóbbira célozhatott Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is az előválasztás partizános eredményváróján:

Kunhalmi hangsúlyozta ugyanis, hogy a miniszterelnök „nem mondhatja azt, hogy én osztom a zsugát! Azért, mert hatpárti koalíció fog alakulni (amiben Márki-Zay nincs benne, hiszen nincs pártja, nem tagja pártnak – a szerk.) nagy valószínűséggel, ha meg tudjuk nyerni a választást. Tehát egy új miniszterelnöknek, és most úgy néz ki, erre Márki-Zay Péternek lesz a legnagyobb esélye,

neki újra meg újra, minden közpolitikai kérdésben, minden társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésben a hat pártot maga mögé kell állítania!”

Ezek a mondatok azt is jelenthetik, hogy ugyan most Márki-Zay lett a főszereplő, de több rendező is ügyködik a darabon a kamerák mögött, távol a fénytől.

A gyűlölet és a bosszú ereje

A baloldali szavazók, akik sokkal inkább akarták volna Dobrev Klárát, vagy Karácsony Gergelyt látni Orbán Viktor ellenfeleként, idegesek.

Nekik ugyanis Márki-Zay Péter túlságosan „langyos”. A folyamatos kettős-, vagy ide-oda beszédével pedig még gyanús is – legalábbis a hardcore bal-, illetve „balliberális” oldalon.

Ott ugyanis elsősorban a gyűlölet és a bosszúvágy a legfontosabb „érték” (hiába rossz tanácsadó ez például Mellár Tamás szerint is). Ez tartja össze azt a politikai közösséget, annak reményében, hogy Orbán Viktort és az ö.s.s.z.e.s NER-est minimum börtönben lássák, de az se baj, ha netán ennél is nagyobb „baleset” éri őket. (Emlékezzenek az olvasók a lámpavasakkal, és IFA-platókkal kapcsolatos kedélyes fantáziálgatásokra, vagy arra a pécsi MSZP-s elnökségi tagra, aki „fejlövést” imitálva nevetgélt anno Orbánon – a szerk.) Nyilván erre szeretnek emlékeztetni is a Fidesz politikusai:

Hiába szomjazik azonban jobboldali vérre pár ezer radikális, Márki-Zay Péter nem foglalt egyértelműen állást ebben a kérdésben, sőt: olyanokat mondott, hogy a Bajnai- és Gyurcsány-kormányt is el kell számoltatni – utólag, mivel az nem történt meg. Természetesen az Orbán-kormányt is. Ezeket a nyilatkozatait azonban nem tudni, mennyire lehet komolyan venni, mert gond nélkül beszél arról is, hogy a „fideszes cégeket” pont annyira foglalkoztat, mint baloldali cégeket, ha kedvező az ár, amit mondanak.

Ami az előnye Márki-Zaynak, az a hátránya is

Most tehát az a helyzet, hogy Márki-Zay politikai kivülállósága előny lehet, de egyben ez a legnagyobb hátránya is, amelyre muszáj lesz válaszokat találnia. Ha ez sikerül neki, akkor komoly esélye lehet, hogy a teljes baloldali, „balliberális” hardcore táboron túl egy apolitikusabb, középutas szavazótábort is behúzzon maga mellé 2022 tavaszán. Ez a kettő együtt pedig már komoly számot tudna jelenteni; sokkal komolyabbat annál, mint amelyiket bármelyik ellenzéki párt egyedül, vagy összefogva tudna hozni.

A balos és „balliberális” szavazókat könnyű lesz rávenni arra, hogy Márki-Zayra szavazzanak azzal a mondással, hogy

„úgy is mi fogunk kormányozni a nap végén”!

Hiszen Márki-Zay egyedül van, a pártok nélkül semmilyen döntést nem tud keresztülvinni majd a Parlamenten. Béna kacsa lesz tehát Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, vagy Tóth Bertalan-Kunhalmi Ágnes nélkül. Ha egyáltalán az MSZP bejut az Országgyűlésbe – mert a mostani számok alapján nem biztos, hogy sikerülni fog nekik.

Jogos a gyurcsányozás, de lesznek-e elegen, akik felfogják?

Tény – a jelenlegi számok alapján -, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve a DK a legnagyobb és megkerülhetetlen szereplője lesz majd a következő Parlamentnek – ha ellenzékben lesznek újra, vagy ha kormányon, akkor is. Vele tehát mindenképpen szoros együttműködésre kell lépnie Márki-Zaynak, ha megválasztanák, mert nem tehet mást; Gyurcsányék nélkül lépni sem tud majd. Ez egyben a legnagyobb hátránya is, mivel nyilván a Fidesz erre kellően hangosan fel is fogja hívni a figyelmet, mivel a DK elnöke a legelutasítottabb politikai szereplők egyike. Kérdés az, hogy tud-e még hitelesen és érthetően gyurcsányozni a jobboldal azok után, hogy Dobrev Klárát Márki-Zayra cserélték a szavazók?

Az is kérdéses, hogy mennyien képesek felfogni a fenti helyzetet? Vagyis azt, hogy míg Márki-Zay Péter mosolyog a tévéből és fűt-fát ígér, amit még komolyan is gondol, addig Gyurcsány-Jakab-Tóth-Kunhalmi „kormányozhat” majd a kamerákon túlról valójában.

Zárszónak érdemes megnézni Gyurcsány Ferenc értékelőjét is az előválasztás eredményéről. Hat perc alatt egyszer sem mondta ki Márki-Zay Péter nevét. Ez is egy üzenet. Nem is akármilyen!