Címlap Hírek Négy miniszté...

Négy minisztérium szakértői dolgoznak Dezső bácsi ügyén!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ha minden igaz, akkor már négy minisztérium szakértői vizsgálják azt az ügyet, és az ügy mögött rejlő jogi érveléseket és lehetőségeket, amely egy pécsi tanár esetén alapul.

A Pécs Aktuál hozta nyilvánosságra és mutatta be elsőként az ANK történelemtanárának, Jancsula Dezsőnek megdöbbentő történetét. A videóriportunkat több mint 1,3 millióan látták, és nemcsak Pécs, hanem az ország is megmozdult a hatására.



A 36 éve tanító, elismert és kedvelt pedagógust ugyanis egy tárgyalás nélkül meghozott – egyelőre nem jogerős – döntéssel 170 ezer forintra ítélte a bíróság büntetőügyben, amiért “személyi szabadságában korlátozta” azt a 16 éves fiatalt, akit cigizésen kapott az iskola udvarán és megpróbálta felvinni az igazgatóhoz. Ezek a tizenévesek egyébként korábban számos problémát okoztak az iskola környékén, fiatalokat bántottak, tanároknak és diákoknak szóltak be rendszeresen – mutattuk be korábban részletesen is, hogy mi történt akkoriban a Nevkó környékén, és hogyan keveredett bele az ügybe a tanár.

Érdekessége még az ügynek az is, hogy a Pécs Aktuál megbízható forrásai szerint a rendőrség még tanúként hallgatta meg a tanárt, így is továbbította az ügyészségnek az anyagot, teljesen más vádemelést javasolva. Ehhez képest lett a tanárból vádlott, majd első fokon, büntetőügyben elítélt.

Ha a pécsi pedagógust jogerősen is elítélik, akkor nem taníthat többet, mérlegelés nélkül el kell bocsátani az iskolából a törvény szerint.

Márpedig minden esély megvan arra, hogy Dezső bácsit elítéljék jogerősen is. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

Mint megírtuk, még az ügy nyilvánosságra kerülése előtt Jancsula Dezső személyesen kereste meg Kővári Jánost, az ÖPE vezetőjét, pécsi önkormányzati képviselőt, akit évtizedek óta ismer. Azért kért személyesen segítséget a pécsi politikustól, hogy megfelelő jogi képviselete lehessen a bíróság előtt; nemigen ismer ugyanis büntetőjogban járatos ügyvédeket. (A korábbi eljárásban mellé hivatalból kirendelt védőügyvéd nem volt a helyzet magaslatán – derült ki utólag.) Mostani, új ügyvédjét is a pécsi politikus “hajtotta fel” neki, de Kővári elsőként kezdett aláírásgyűjtésbe is Jancsula Dezső ügyében – Veled vagyunk Dezső bá‘! néven. 

Most Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője tett ki egy posztot közösségi oldalára, amelyben azt írja: „Ma a Parlamentben a pécsi Jancsula Dezső középiskolai tanár utcai fegyelmezéséből következett bírósági elmarasztalás jogi esetét tekintettük át négy minisztérium szakértőinek részvételével. Meg kell tudnunk védeni a diákokat és a tanárokat az extrém, provokatív iskolakörnyéki viselkedés negatív hatásaitól!

Hogy ez pontosan mit jelent, min is dolgoznak ezek a szakértők, azt egyelőre nem sikerült megtudnunk. Azt viszont igen, hogy a pécsi tanár elítélésének ügye azért is üthette át a nagypolitika ingerküszöbét, mert rendkívüli felháborodást váltott ki a társadalom jelentős részéből; rávilágítva a jogi helyzet, a szabályozás esetleges visszásságaira. Hivatalosan későbbre ígértek részletes tájékoztatást az ügyben. Amint ez megérkezik, arról azonnal beszámolunk.