Címlap Hírek Tényleg a Mi ...

Tényleg a Mi Hazánkon múlhat, földbe áll-e a pécsi városvezetés vagy elkezdődik végre a munka

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyelőre totális patthelyzet állt be a pécsi politikában: egyik nagy tömbnek sincs többsége, és nem is tudták megszerezni azt június 9-e óta; így a mindössze egy-egy képviselővel rendelkező különféle formációk lubickolnak a szerepben.

A Mi Hazánk a mérleg nyelve az új pécsi közgyűlésben – mondta Toroczkai László szerdán Pécsett. Ami akkor még fellengzős kijelentésnek tűnhetett a Mi Hazánk elnökének szájából, az mostanra úgy néz ki: nem volt az.

A legtöbb képviselővel (11) rendelkező pécsi Fidesz ugyanis valóban felkérte a Mi Hazánkat, hogy ők szabályozzák be a polgármester hatásköreit, ahogy jónak látják.

Mint azt Csizmadia Péter (Fidesz) írta, Varga Tamás, a Mi Hazánk Mozgalom egyetlen pécsi önkormányzati képviselője hét pontból álló javaslatcsomagot terjesztett a képviselők elé, így a Fidesz-KDNP-ÖPE frakciószövetség elé is.

Ezúton bejelentjük, hogy Polgári Szövetségünk képviselői megtárgyalták Képviselő Úr javaslatait és egyhangúlag támogatják az azokban megfogalmazott célokat.

Ahhoz azonban, hogy a célok megvalósulhassanak, az önkormányzat törvényes működését is biztosítanunk kell. Ennek érdekében a képviselők elé terjesztettük és eredményesen megtárgyaltuk a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatával kapcsolatos javaslatainkat – írta Csizmadia közleményében.



„Varga Képviselő Úr a szerdai nyilatkozatában az ismertetett javaslatunk elfogadásáról biztosított, azzal a feltétellel, hogy a polgármesterre átruházott hatásköröket javaslatunkhoz képest szélesítsük. Nem kívánunk akadályt gördíteni a közös munka elé, így Szövetségünk elfogadja, hogy a Mi Hazánk Mozgalom számára kiemelten fontos, hogy a polgármester erős jogkörökkel rendelkezzen a továbbiakban is.

Megkértük ezért Varga Tamás Képviselő Urat, hogy felelős képviselőként tegyen ő javaslatot a polgármesteri hatáskörök szabályozására. Ez a részletkérdés nem lehet gátja annak, hogy megkezdhessük a munkát

  • – jelentette ki Csizmadia Péter.

Ezzel lényegében a pécsi Fidesz átpasszolta a labdát a Mi Hazánknak. Ugyanakkor a párt – egyelőre legalábbis – nem reagált a Tiszta Kezek nyilvános kijelentéseire és feltételeire, pedig Bognár Szilvia minden egyeztetésre el is ment – nem úgy mint a Mindenki Pécsért, a Kétfarkú kutyák, vagy a baloldali pártok képviselői.