Címlap Koronavírus Hétfőtől megk...

Hétfőtől megkezdődik a járvány elleni védekezés új szakasza

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón elmondta: a kormányrendeletek új szabályokat határoznak meg többek között az üzletekre, az éttermekre, a fürdőkre és a rendezvényekre.

Kiemelte, hogy Budapesten és Pest megyében az eddigi kijárási és nyitvatartási korlátozások maradnak hatályban, itt az állampolgárok kizárólag csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat.

Az ország többi részén azonban valamennyi üzlet, strand, szabadtéri fürdő, múzeum, állatkert kinyithat és látogatható. Az éttermek, kávézók, büfék, presszók kerthelyiségeiben, teraszain már tartózkodhatnak vendégek és ott elfogyaszthatják a megrendelt ételeket, italokat, de a vendéglátó egységek helyiségeiben csak az ott dolgozók lehetnek bent – mondta Kiss Róbert.

A rendezvényekre vonatkozó korlátozások továbbra is érvényben vannak, de Budapest és Pest megye kivételével megtarthatók a vallási közösségek szertartásai, a polgári házasságkötés és a temetés a védőtávolság megtartásával – mondta.

Az önkormányzatok rendeletalkotási lehetőségeiről azt mondta: az önkormányzatok helyben dönthetnek a településen lévő piacok nyitvatartási rendjéről, illetve arról, hogy ott az idősek mikor vásárolhassanak. Pécsen ezúttal minden maradt a régiben:

Emelkedett a járvánnyal összefüggő bűncselekmények száma: 311 ilyen nyomozás van folyamatban, ebből 83 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 95 csalás, valamint 18 járványügyi szabályszegés miatt. Eddig 59 főt hallgattak ki gyanúsítottként.

(MTI)