Címlap Koronavírus HORDJUNK MASZ...

HORDJUNK MASZKOT BELTÉREN! – kéri az orvosi kamara

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az orvosi kamara szerint eddig szerencsénk volt a vírus új, lényegesen fertőzőbb delta-variánsával, de az itt van köztünk.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra kéri az embereket, hogy a koronavírus-járvány miatt továbbra is maradjanak elővigyázatosak:

  • zárt térben hordják a maszkot,
  • tartsák be a kézmosás és kézfertőtlenítés szabályait, valamint a távolságtartást,
  • és felhívják a figyelmet az oltás beadatásának fontosságára.

Ne kockáztassunk, mert a delta-variáns itt van közöttünk.

A kamara szerint sokan úgy értelmezték a lazítást, hogy minden visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba és emiatt nyoma sincs a védekezésnek.

Zsúfoltak az éttermek, bevásárlóközpontok, szállodák

Hangsúlyozták: a környező országokban már fellángolt a járvány, és a nemzetközi példák azt mutatják, hogy Magyarországon is gyors terjedés várható.

A MOK álláspontja szerint elengedhetetlen a megelőzés, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján

még az oltottak sincsenek teljes biztonságban.

Bár az oltás nagymértékben csökkenti a komolyabb szövődmények kialakulását, a járvány terjedését csak lassítja, így az oltatlanok továbbra is veszélyben vannak  – hangsúlyozták.

A kamara emellett javasolja a védettségi igazolvány minél szélesebb körű használatát, és a hatékonyabb kontaktkutatást.

A döntéshozókat pedig arra kéri, hogy 

a járvány negyedik hullámának küszöbén minden hatékony eszközt vegyenek igénybe, amellyel ösztönözni lehet a magyar lakosságot az oltás beadatására.

A kamara azt javasolja, tegyék elérhetőbbé az oltást a hátrányosabb helyzetű településeken élőknek is, és létesítsenek mobil oltópontokat a rendezvényeken, ahol lehetőség szerint egydózisú vakcinát alkalmazzanak, és kis ajándékkal jutalmazzák az oltásra érkezőket  – zárul a közlemény a közleményben.

NAPI 200-250 FERTŐZÖTT ESETÉN ISMÉT JÖHET A KÖTELEZŐ MASZKVISELÉS

– mondta Rusvai Miklós.

A szakember szerint nagyjából még 800 ezer ember immunizálására lenne szükség ahhoz, hogy csökkenteni lehessen az egészségügyre nehezedő nyomást.

A legfrissebb adatok szerint egy beteg meghalt, és újabb 123 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 
5 693 214 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 502 086-an már a második adag vakcinát is megkapták.