Címlap Közélet GYANÚS: Titko...

GYANÚS: Titkolná az átvilágítások anyagait a főátvilágító Pécsett!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyre kínosabb és zavarosabb magyarázkodás körvonalazódik az elhíresült, több tízmillióba kerülő pécsi „átvilágítások” körül, miután lapunk – lassan két év után, és számtalan sajtókérdést feltéve, amire nem kaptunk válaszokat – úgy döntött: közérdekű adatigénylésként kéri ki a polgármesteri hivatal és az önkormányzati cégek úgynevezett „átvilágítási” anyagait.

Péterffy Attila főátvilágítója, Bodnár Imre ügyvéd az önkormányzati kiadványban (!) magyarázkodott, hogy miért nem akarja kiadni a Pécs Aktuálnak az adatokat. Komolyan vehető érvei nem igazán voltak, de azért mutatjuk (dőlt betűkkel lapunk megjegyzései olvashatóak a felsorolások végén):

  • fideszes lap vagyunk szerinte (nem vagyunk fideszes lap, de még csak „Fidesz-közeli” sem, ettől függetlenül ez a legviccesebb érv, főleg egy jogásztól)
  • a nyomozások érdekeit sértheti szerinte az adatok kiadása (erre mindjárt visszatérünk)
  • főleg, ha olyanok kezébe kerül, akik szoros kapcsolatban állnak azokkal, akiket az átvilágítás érint (bármit is jelentsen ez; de mintha valamiféle összejátszással vádolna meg bennünket burkoltan az ügyvéd).

Ezen magyarázatokat egyébként ő maga húzta át végül, miután elárulta: készül egy honlap, ahol az átvilágítással kapcsolatos információkat nyilvánosságra fogják hozni. Az nem derült ki a propagandaanyagból, hogy ha készül egy ilyen honlap, akkor miért húzzák az időt az önkormányzati cégvezetők, és miért nem adják ki a közpénz-tízmilliókba kerülő dokumentációt lapunknak?

Miért kérjük? Négy okunk van rá

A Pécs Aktuál azért döntött úgy, hogy közérdekű adatigényléssel próbálja meg – ha kell kiperelve, bírósági segítséggel – megszerezni az “átvilágítások” hiteles dokumentumait, mert

több jel is arra utal: ez csak egy politikai termék, fegyver, bunkósbot; ami trükkös és ügyes húzás ugyan, bár nagyon drága is. Mivel pedig a pécsiek fizetnek érte, álláspontunk szerint joguk van megismerni, hogy pontosan mire is költötték el az ő pénzüket.

Fontos tudni, hogy többszöri próbálkozásunk ellenére sem volt hajlandó eddig kiadni az önkormányzat az “átvilágítások” anyagait; és nem voltak hajlandóak még arra sem, hogy egyenes és egyszerű kérdéseinkre érdemben válaszoljanak ezekkel kapcsolatban. Ez is gyanús volt.

Mindezek mellett úgy látjuk számos, lapunk birtokában lévő anyagból, hogy valami nem stimmelhet az „átvilágítások” körül, illetve az ezek alapján megfogalmazott vádak is gyanúsak; ezeket eddig rendre, alaposnak tűnő tények alapján cáfolták is azok, akik hajlandóak voltak részletesen is nyilatkozni a témában.

„Fidesz-közeli” ügyvéd jótanácsai

Miután a Pécs Aktuál elindította az „átvilágítások” mindeddig titkolt anyagainak megszerzését, lapunk munkatársát megkereste egy olyan pécsi ügyvéd, aki korábban dolgozott a fideszes városvezetésnek, és akkori önkormányzati cégeknek is. Azt javasolta „elégedjünk meg azzal, amit kapni fogunk” az önkormányzati cégektől, és ne feszegessük ezt a témát. Sejtelmesen utalt arra is, mintha valamiféle titkos megegyezés lenne a háttérben a Fidesz és a város vezetői között ebben az ügyben. Ez tehát a negyedik – és egyben legizgalmasabb – érvünk arra, hogy miért vagyunk kíváncsiak a pécsi városvezetés legfontosabb politikai termékére.

Mit is kértünk pontosan?

Érdemes röviden felidézni, pontosan mire is voltunk kíváncsiak. Jól látszik ugyanis ebből, hogy

semmiféle „nyomozati érdeket” nem sértünk.

Ráadásul ez utóbbi megítélése a bíróság feladata, az erre való hivatkozással alapban nem tagadható meg a közérdekből nyilvános adatok megismerése a törvény és a bírói gyakorlat alapján.

Érdemes tudni azt is, hogy önmagában attól, hogy a kiadni kért közérdekű adatot egyébként büntetőeljárásban felhasználják, oda bekérték, az adat nem veszti el közérdekű jellegét automatikus módon. Annak megítélése, hogy a kért adatok nyilvánossága bűncselekmények üldözése vagy megelőzése érdekében szükséges vagy sem, egy-egy konkrét esetre vonatkoztatva ítélhető meg, miként az is, hogy bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásra tekintettel indokolt-e a korlátozás. A törvény szerint egyébként bizonyítani kell az adatgazdának, vagyis ez esetben az önkormányzati cégek vezetőinek, hogy miért sértene nyomozati érdeket a kért adatok kiadása (amit ráadásul egy honlapra is fel akarnak tenni).

Ezekre az adatokra voltunk kíváncsiak első körben a közpénzen – vagyis a pécsiek pénzén – működő cégektől, önkormányzattól:

1/ az „átvilágítással” kapcsolatos mindennemű ügyvédi szerződéseket;
2/ az “átvilágításokkal” kapcsolatos szerződéskötés(eke)t megelőző, azt alátámasztó pályázat, beszerzés dokumentumait és annak megállapításait, hogy miért éppen az adott ügyvédet választotta ki a cégvezető a feladatra;
3/ az „átvilágítással” kapcsolatos teljesítési igazolásokat, amelyek alapján a számlákat kifizették;
4/ az „átvilágítás” összesített, részletes megállapításait tartalmazó, lezáró dokumentumo(ka)t;
5/ az „átvilágítás” alapján tett felejelentés(ek) dokumentumait, vagy amennyiben ez sértheti a nyomozás érdekeit, akkor az erről szóló hiteles, „egyszerűsített” szöveges összefoglalót, amely tartalmazza a feljelentés dátumát is;
6/ az „átvilágítás” alapján tett bármiféle jogi eljárást lezáró végzést, határozatot, amelyet, mint „feljelentőnek”, meg kellett kapniuk azokban az esetekben, amelyekben a hatóságok megszüntették az eljárásokat;
7/ az „átvilágítással” összefüggő, 2021. 09. 07-ig felmerülő, mindennemű kifizetések összesített összegét nettóban.

Az „átvilágításokra” Pécs polgármestere adott megbízást, ügyvédi meghatalmazással

Az önkormányzati cégek vezetői ez alapján rendelték meg a szolgáltatást, pontosan meghatározott ügyvédi irodától, ügyvédektől – Bodnár Imre hathatós közreműködésével.

Az elmúlt közel két évben pécsi városvezetők, önkormányzati cégvezetők számos alkalommal tettek az „átvilágításokkal” kapcsolatban sajtónyilatkozatokat, adtak ki hivatalos önkormányzati közleményeket és vádoltak meg egykori cégvezetőket bűncselekmények elkövetésével, illetve tettek feljelentéseket nagy nyilvánosság előtt.

Az eredményekről azonban hiteles forrásokból mit sem tudni.

Nemcsak a pécsiek nem ismerhették meg egyébként az átvilágítások hiteles dokumentumait és eseteges eredményeit, részleteit, hanem a képviselők egy része sem. Köztük kormány- és Fidesz-ellenes, de nem MSZP-barát képviselők, akik nincsenek bent a belső körben. A korábban elhíresült, majd megbukott 12 pontos követelésük egy része is erről szólt. Meg is kapták érte a magukét a polgármestertől; de a kéréseiket nem teljesítette Péterffy Attila.