Címlap Közélet Havonta több ...

Havonta több mint száz csőtörés okoz gondot Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az extrém időjárási körülmények, a hatalmas esőzések és a szárazság váltakozása a pécsi vízszolgáltatót is komoly kihívások elé állítja. Súlyos meghibásodások, csőtörések nehezítik az egyébként is felújításra szoruló hálózat működtetését.

A víziközmű-hálózaton végzett fejlesztések, rekonstrukciók mellett a Tettye Forrásház szakemberei folyamatosan javítják Pécs és a környező települések víz- és szennyvízhálózatát. A nem várt meghibásodások közül is kiemelkedő számban fordulnak elő a csöveken keletkező törések, repedések; ez év július végéig összesen 755 csőtörés elhárítása igényelt azonnali beavatkozást a szolgáltató részéről. 75-ször fővezetéken, 548 alkalommal bekötővezetéken, további 132 esetben pedig a hálózat fontos részét képező szerelvényeken történt meghibásodás.

Ahogy a téli időszakra jellemző fagyok is kikezdték a csöveket (januárban egy hét alatt 6 fővezeték szorult javításra), egy másik tendencia is erősödni látszik: a nyári hőség idején, július utolsó hetében jelentkezett a legtöbb hiba a vízhálózaton – egy hét leforgása alatt 40 hibahelyhez vonultak fel a pécsi szakemberek.

Nem tesz jót a hőség

A forróság beköszöntével történt csőtörések többsége már egyértelműen a szélsőséges időjárási körülmények számlájára írható. A kánikulai időszakokban jól kimutathatóan megemelkedik egyes városrészek vízigénye. A vezetékekben zajló nagyobb forgalom, a vízhasználat kilengései, a gyakrabban változó nyomás a megszokottnál nagyobb terhet ró a hálózatra.

A másik ok a nagy esőzések és a szárazság váltakozásában keresendő. Az esőáztatta, nedves földben húzódó csövek térfogata a forróssággal együtt járó hirtelen szárazság hatására megváltozik, amely a merevfalú vezetékeken könnyen töréshez, repedéshez vezethet. Hogy csökkentsék az előfordulását, a szakemberek tradicionálisan homokágyazatba fektetik a csöveket (mivel a homok nedvességétől, szárazságától függetlenül alkalmazkodik a benne futó vezeték esetleges elmozdulásához, térfogatváltozásához).

Idei legek
Az év első fele több súlyos meghibásodást eredményezett. A legnagyobb léptékű és egyben „leglátványosabb” csőtörés július 28-án hajnalban történt a Siklósi út és Németh László utca kereszteződésében, ahol egy (a pécsi Kertvárosra jellemző anyagú) 1982-ban épített KM PVC fővezeték tört el. A legtöbb felhasználót érintő vízhiány a Kővágószőlőst és Kővágótöttöst ellátó töltővezeték áprilisi és májusi meghibásodásaiból adódott.