Címlap Sport Három éve nye...

Három éve nyert 806 millió forintot Pécs a sportcsarnok felújítására, ősszel kezdődhet a munka

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsi városi sportcsarnok felújítására még a korábbi városvezetés pályázott 2018-ban és nyert is. A munkálatok 2022 őszén kezdődhetnek el. A nyertes vállalkozót ugyan még nem nevezte meg a város, de az már biztos, hogy hat hónapon belül be is fejezi a bruttó 806 717 millió forintos felújítást - tudta meg a Pécs Aktuál. 

Pár napja írtunk arról, hogy szeptembertől bezárhatják a Lauber Dezső Sportcsarnokot Pécsett. Bár erről hivatalos tájékoztatás még nem történt, rákérdeztünk a PSN Zrt.-nél a részletekre. Íme a válaszok.

Mit lehet tudni a felújításról? Mit érint?

A felújítás a2018. július 25-én benyújtott és 2019. január 14-én hatályba lépett támogatási szerződés alapján valósulhat meg. Az első közbeszerzési eljárás forráshiány miatti eredménytelenné nyilvánítását követően a második közbeszerzési eljárás van folyamatban. Eredményes közbeszerzési eljárás lezárása esetén valósulhat meg a projekt.

A kiviteli munkák során a főépületen energetikai felújítás történik, projektarányos akadálymentesítéssel, valamint önerőből megvalósuló, a pályázatban nem támogatott munkák, az alap műszaki tartalom megvalósításához szükséges műszaki tartalmakkal kiegészítve. Az energetikai felújítás során a főépület homlokzatát és a lapostetőt hőszigetelik. Cserélik a nyílászárójat, új légkezelő berendezéseket, hő- és füstelvezető rendszert telepítenek, akadálymentesítik és korszerűsítik a fűtést. Opciós műszaki tartalomként napelemrendszert telepítenek és a küzdőtér világítása is megújul.

A látványterveket még 2020 áprilisában publikálták ITT:

Milyen forrásból tudják ezt megoldani? Meddig kell befejezni?

A „TOP-6.5.1-16-PC1-2018-00008 azonosítószámú Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejlesztése című, 2019. január 14. napján hatályba lépett támogatási szerződés alapján a támogatás összege bruttó 806 577 000 Ft. Ebből bruttó 717 550 000 Ft áll rendelkezésre az építéshez kapcsolatos munkákhoz. A Közgyűlés 2018-ban a nem elszámolható költségek fedezeteként bruttó 20 000 000 Ft önerő biztosításáról döntött. Az uniós értékhatár szerinti, nyílt közbeszerzési eljárás még folyamatban van. Szerződéskötéstől számított 6 hónap áll rendelkezésére a nyertes vállalkozónak a kiviteli munkák elvégzésére.

Mikor és kiket érint a kiköltözés? Két kosárlabda-, egy kézi- és egy futsalcsapat és utánpótlás is?

A Sportcsarnokot mindaddig tudják használni a csapatok, amíg azt át nem kell adni a kivitelező számára, mint munkaterületet. Ennek időpontja csak a nyílt közbeszerzési eljárás lezárulta után, a kivitelezővel folytatott egyeztetéseket követően lesz ismert. Az egyeztetések során mindent elkövetünk annak érdekében, hogy munkálatok a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozzák a sportcsarnok használóinak.

Mi a helyzet a konditeremmel és a tornateremmel ?

A látványterveket még 2020 áprilisában publikálták ITT, ahol az is írják: a projektben 30 kW teljesítménnyel napelemek telepítését is tervezik az épület melletti parkoló feletti tetőszerkezeten elhelyezve.

A korszerűsítési munkálatok csak a főépületet érintik, az épület nyugati oldalán lévő nyaktagot nem, így az aerobiktermek működése zavartalan lesz. Konditerem nem üzemel a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

A szurkolók szemszögéből: hol lesznek majd a meccsek? Mit lehet erről tudni?

Bár a felújítás időrendjével kapcsolatban sok még a nyitott kérdés, a csapatokkal már hónapokkal ezelőtt felvették a kapcsolatot és jelezték feléjük, hogy előreláthatóan gondoskodni kell alternatív mérkőzés helyszínről. Ezt a sportszervezetek képviselői tudomásul vették és elkezdtek dolgozni a megoldáson, minden bizonnyal tájékoztatni fogják a szurkolókat, amint lesznek végleges információk.

Ki a kivitelező?

A beruházás vonatkozásában az uniós értékhatár szerinti, nyílt közbeszerzési eljárás még folyamatban van, annak lezárultáig (illetve az eredményhirdetésig) – a közbeszerzési törvény előírásaira tekintettel – a vállalkozót az ajánlatkérő pécsi önkormányzat nem nevezheti meg.

HOGY MIÉRT FONTOS A SPORTCSARNOK?

A Lauber Dezső Városi Sportcsarnok Pécs sportjának egyik központi színhelye, hiszen a sportcsarnok ad otthont a PVSK-Veolia és PVSK-Cargate férfi- és a PEAC nőikosárlabda-csapatának, továbbá a PEAC futsal- és kézilabda-, PSN Zrt. utánpótlás kézilabda- és a PEAC felnőtt férfikézilabda-csapatok mérkőzéseinek – írja a pecs.hu.

A sportesemények mellett egyéb nagyszabású rendezvényeket is tartanak az épületben. Olyan neves előadók, mint a Neoton, a Republic, Demjén Ferenc vagy Ákos és több tehetségkutató műsor szereplői is koncerteztek már a csarnokban. Emellett itt tartott előadást 2008-ban Ole Nydahl buddhista láma is.

További kérdésünk a PSN Zrt. felé:

– Mi lesz azokkal a nagyszabású rendezvényekkel, amiket az év végére hirdettek?

EZ IS ÉRDEKELHET: