Címlap Közélet Jól szerepelt...

Jól szerepeltek a baranyai zsaruk a baleseti helyszínelők országos versenyén

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A háromnapos megmérettetésen elméleti tesztlapokat, feladatokat oldottak meg, berendezett helyszíneken vizsgálódtak és ügyességi pályán vezettek a versenyzők.

Szoros versenyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kettőse végzett az első helyen a szeptember 28. és 30. között Gyulán megtartott X. Országos Balesethelyszínelő Versenyen.

A 18 megyei és a fővárosi csapat részvételével lezajlott megmérettetésen a résztvevők számot adtak elméleti tudásukról és kilenc állomáson mutatták be gyakorlati felkészültségüket.

A pontszámok arról tanúskodtak, hogy valamennyi csapat alaposan felkészült és szép eredményeket ért el. Az összesítés alapján a harmadik helyen végzett Baranya megye csapata: Wenhardt Ádám c. r. főtörzszászlós és Kanyar István c. r. törzszászlós, akiket Balogh Roland László r. százados segített.