Címlap Közélet Közösség OMLÁSVESZÉLY!...

OMLÁSVESZÉLY! Körbekerítették a Bóbita Bábszínház egykori otthonát Pécsett – de miért?

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

"Múlt héten örültünk az új Vásárcsarnoknak Pécsett. Ezen a héten egy omladozó épületet kordonoznak körbe a belvárosban. Mi lesz a Bóbita egykori otthonával?" - teszi fel a kérdést olvasónk.

OSB-lapokkal (ami egyébként nem olcsó megoldás – a szerk.) kordonozta el a pécsi önkormányzat a Bóbita Bábszínház egykor szebb napokat látott korábbi otthonát. Az épület mellett a járdát sem lehet használni. Az autósokat is figyelmeztették, álljanak másik utcába, nehogy kár keletkezzen a kocsikban. Az, hogy mi lesz a többszintes épület sorsa, egyelőre rejtély.

Arról – a mostani munkálatok előtt – nem küldött közleményt sem a pécsi önkormányzat, sem a Pécsi Vagyonhasznosító. Vagy lehet mi vagyunk figyelmetlenek…

Legyünk optimisták, talán felújítják! Talán.

120 éves épület többet érdemelne, mostanra csak a Szentlélek tartja

Arról már mi is írtunk, hogy az épület története nem hétköznapi. Az építését a helyiek közadakozásából finanszírozták az 1900-as évek elején, mindezt jótékony és nemes cél érdekében. Az építési költségek nagy részét a híres pécsi pezsgőgyáros, Littke József fedezte.

Micsoda épület volt (Fotó: Régi Pécs)

11 éve lakatlan az épület

Az eklektikus stílusban épült csodás házat 11 éve nem lakja senki, 2011-ben költözött ki a Bóbita Bábszínház társulata. Azóta az épület az enyészeté. MÚLTIDÉZŐNK ITT!

Péterffynek nagy tervei voltak vele, zenei hub-ot vizionált oda!

Pécs polgármestere három éve zenei hub-ot ígért nagyon lelkesen – bármi is legyen az a zenei hub. A polgármester ugyanis a kampányban még azt mondta, megreformálná a pécsi zenei életet, és ennek lenne egyik legfontosabb tere a Mária utcai ingatlan, amire majd közvetlenül Brüsszelből szerezne pénzt. Az ötlet szerint ez “inkubátorházként, próbateremként, stúdióként, de akár rendezvényhelyszínként is működő központ” lett volna.

11 év alatt semmi nem történt. Azaz mégis. Egy autó a bejárati ajtóba repült, ezért az nem mindennapi

Nem lett az! 2021-ben már eladta volna a város

Tavaly májusban írtunk arról, hogy egy nyilvánosságra hozott listán ott volt a Bóbita Bábszínház egykori belvárosi, gyönyörű épülete. Ez alapján eladták volna az ingatlant, amiben több mint 30 évig a társulat is székelt, valamint művelődési ház működött.

Lehet, hogy mi maradtunk le a hatalmas hírdömpingben és már el is adták a belvárosi ingatlant? Kérdéseinket elküldtük a pécsi városvezetésnek!

Ahogy megkapjuk a választ, cikkünket frissítjük!

A házban egykor még konyha is működött. Minden télen közel 500 szegény embernek osztottak ingyenebédet. A Pécsi Jótékony Nőegylet még óvodát is létrehozott és segélyeket is osztott (Fotónk még a körbekordonozás előtt készült)

Az épület jelenlegi állapotáról galériánkban láthat többet: