Címlap Közélet Már átlépte a...

Már átlépte a határidőt a pécsi polgármester, és nem teljesítette a képviselők legalább egy kérését

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mindeközben hallgat és csöndben van az, aki miatt jelentős részben egymásnak feszült a városvezető koalíció. Pedig, ha lemondana Nyőgéri Lajos - legalább átmeneti ideig - akkor csökkenne a feszültség is. 

Egy 12 pontból álló, a “koalíciós működés alapfeltételeit” tartalmazó listát juttatott el Péterffy Attilának kilenc, vele elvileg szövetséges képviselő lassan két hete – tudta meg akkor elsőként a Pécs Aktuál. Az aláírók között van a Momentum három önkormányzati képviselője, a DK frakciójának négy tagja, és a Párbeszéd képviselője, illetve Mellár Tamás is.

Akkori cikkünk után végül a Momentum frakcióvezetője nyilvánosságra is hozta a 12 pontos követelést. Azóta hivatalosan is folyik a tárgyalás, de van olyan pont, amelynél már lejárt a határidő, Péterffy Attila mégsem teljesítette azt.

A polgármester 2021. január 31-ig nyilvánosan számoljon be az október 13-i győzelmet követő, az önkormányzati cégek előző időszaki működését vizsgáló átvilágítások eredményéről: sorrendben Tüke Busz Zrt. (Volvo-gate), BIOKOM Nkft., PSN Zrt., ZSÖK Nkft., PKK Kft., majd a többi városi érdekeltségű átvizsgált cég” – kérték a képviselők, akiknek ezek szerint szintén

fogalmuk sincs, min dolgoznak már több mint egy éve „az átvilágítók”, akik eközben milliókat számláznak az egyes cégeknek.

Nem csak ők nem tudják, hanem van olyan cégvezető, aki szintén nem tudja, nem ismeri az „átvilágítás” eredményét, noha – jogilag – a cégvezetők ezek megrendelői, és kifizetői is.

Sem az önkormányzat hivatalos oldalán, sem a polgármester közösségi oldalán, illetve honlapján nem találtuk meg a nyilvános beszámolót, de az általunk megkérdezett képviselők sem kaptak ilyet.

A héten is folytatódnak a megbeszélések – tudtuk meg, amelyek sokszor igen viharosra sikeredtek; előfordult asztalcsapkodás is – erősítették meg ketten is.

Miért hagyja a slamasztikában Péterffy Attilát alpolgármestere?

Az egész ügyben egyébként Nyőgéri Lajos alpolgármester személye kulcskérdés, és az alap problémák egyike.

Bár kerestük Nyőgérit, nem reagált kérdéseinkre. Így nem tudjuk, miért hagyja a slamasztikában Péterffy Attilát, aki részben miatta kell, hogy a hátát tartsa, miközben viszonylag egyszerűen átvághatná ezt a gordiuszi csomót akkor, ha a Közgyűlés elé vinné a kinevezés kérdését.

Még egyszerűbb dolga lenne Péterffynek, ha Nyőgéri magától lemondana, látva a személye miatti feszültséget, legalább addig, ameddig a képviselők dönteni nem tudnak a kinevezéséről. Viszont láthatóan ragaszkodik a székéhez és a pozíciójához,

és nem tudunk arról, hogy lemondana. Erre is rákérdeztünk, de szintén nem tartotta fontosnak, hogy válaszoljon.

Nem izgulnak, mert a veszélyhelyzet Péterffynek dolgozik

Úgy tudjuk, az MSZP belső köre nem izgul különösebben a koalíciós képviselők kérései miatt, ugyanis a veszélyhelyzetben Péterffy Attila egyedül vezetheti a várost, és lényegében azt csinál, amit akar (persze a jogszabályi megkötésekkel), a testületet viszont simán megkerülheti, ahogy meg is kerülte már nem egy esetben. Részben pont erről szól a 12 pontos ultimátum is.

Nem tartanak attól, hogy szakadna a koalíció, ez ugyanis nem érdeke sem a Momentumnak, sem a DK-nak, sem pedig a Párbeszédnek.

Arra számítanak – forrásaink szerint -, hogy legrosszabb esetben „kiülhetnek” ugyan látszólag a városvezető koalícióból egyes képviselők – például azzal a szöveggel, hogy csak „értékalapon” szavaznak majd, saját belátásuk szerint; de a többsége így is megmarad a baloldalnak. Ez egyébként nem feltétlenül igaz, mert attól függ, hogy hányan szakítanának a városvezető koalícióval a végén.

Úgy tudjuk, a Bognár Szilvia ellen indított lejárató cikk-sorozatokkal is egyebek mellett üzenni szerettek volna az MSZP-ből, hogy „így jártok ti is, ha szembeszálltok velünk„.