Az ’56-os eseményekre emlékezett Pécs, beszédekkel, ünnepséggel, műsorral. Ennek a kapcsán bemutatjuk Pécs polgármesterének, Péterffy Attilának beszédét, és Csizmadia Péter, a Fidesz frakcióvezetőjének ünnepi beszédét.
Péterffy rövid és tömör beszédet tartott, Csizmadia mélyebbre ásott, és összetettebb mondanivalóval operált.
Péterffy Attila:Magyarország és Pécs helye Európában van, a szabadságban
„66 évvel ezelőtt ezen a napon vette kezdetét az az eseménysorozat, amely a magyar nemzet modernkori történelmének szimbólumává vált. Békés tüntetéssel kezdődött, forradalommá, majd szabadságharccá nőtte ki magát, végül megtorlás és terror vetett véget neki.
66 évvel ezelőtt ezekben a napokban városunkat is forradalmi hév fűtötte. Pontosan tudjuk azt is, hogy a magyar szabadságharc itt, a Mecsekben tartott ki a legtovább.
Sok mindent történt azóta: az akkori elnyomó szovjet hatalom visszahúzódott, a hidegháborús rettegés lassan felengedett. Mi pedig elhittük, hogy Európa, a szabadság és a béke most már talán örökre egyet jelentenek.
A korábbi nagyhatalom örököse azonban háborút indított a szomszédban. Újra rakéták, tankok, ágyúk csúfítják el Európa békés arcát.
Hiba és túlzó lenne az ukrajnai harcokat és 56 eseményeit egyszerűen, gépiesen párhuzamba állítani. Ám, innen, Pécsről nézve mégis látszanak hasonlóságok. Egy nemzet küzd a szabadságáért, ráadásul, ugyanannak a nagyhatalomnak az árnyékával, amely évtizedekre hazánkra is rátelepedett. Ahogy akkor, most is világos, hogy ki az agresszor.
A történelem igazságot tett az 56-is forradalmároknak, akik hősökhöz méltó módon élnek az emlékezetünkben, és a történelem a szomszédban is igazságot fog tenni.
De ezeknek a történelmi tanulságoknak csak akkor van értelme, ha megértjük őket. Ezek a tanulságok pedig azt üzenik nekünk, a ma demokratáinak, hogy Magyarország és Pécs helye Európában van, a szabadságban. Erre kötelez minket Nagy Imre és a Mecseki láthatatlanok emlékezete.
Hiszek abban, hogy Pécs közössége ma is kiemelkedik. Összefog ezekben a nehéz időkben, erős marad és egységes. Szolidáris marad és európai, kitartó, mégis emberséges. Minden ízében méltó a Mecseki láthatatlanok emlékezetéhez.”
Csizmadia Péter: Ma olyan világot élünk, ahol a szabadságunk és nemzeti önrendelkezésünk újra veszélyben forog.
„Tisztelt Emlékezők, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mindannyian tudjuk, akik itt vagyunk, hogy mit ünneplünk október 23-án. Mi az, amire emlékezünk, és emlékeznünk kell, ameddig él magyar ember a Földön. Emlékeznünk kell arra, hogy a túlerővel szemben, a világ leghatalmasabb és legbrutálisabb elnyomó gépezetével szemben is bátran és hittel álltak ki a magyarok, hogy harcoljanak a szabadságért.
A magyar szabadságért.
Számomra 1956 hőseinek emléke és üzenete a szabadságról és a bátorságról szól! Arról a megalkuvást nem tűrő meggyőződésről, hogy bármerről is fújjon a legerősebb, megállíthatatlannak tűnő szél, nekünk akkor is a helyes irányt kell tartani és a saját utunkat kell járnunk. Azt az irányt, azt az utat, amelyet őseink jelöltek ki több mint ezer évvel ezelőtt. Amelyet Szent István jelölt ki, amelyen Szent László király is járt, majd azok a nemzeti nagyjaink, akik őket követték, és akik mindig Magyarországban és magyar nemzetben gondolkodtak. Ezt az eszmét sosem árulták el, kitartottak és harcoltak a végsőkig, ha kellett, még a legnehezebb időkben is.
Nem volt ez másként 1956 őszén sem. A forradalmárok – köztük a megalakult Munkástanácsok – is parlamentáris demokráciát, szabad választásokat, szólás- és gyülekezési jogokat, vagyis: szuverén Magyarországot követeltek.
Tisztelt Pécsiek!
Árulók mindig voltak, és sajnos lesznek is. Bennünket, magyarokat sokszor elárultak, és sokszor becsaptak már. Van ebben tapasztalatunk. Elárultak már külföldről, és elárultak már belföldről is.
Van abban is tapasztalatunk bőven, hogy a szabadság nincs ingyen. Azt ki kell vívnunk, és ami ennél is fontosabb, meg is kell tartanunk. Azt is tudjuk, mert a történelem megtanított rá bennünket, hogy csak akkor lehetünk szabadok, ha együtt vagyunk, ha egy test egy lélek vagyunk, ha összetartunk, mert „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”.
Mindig veszítettünk, amikor hátat fordított magyar a magyarnak; és legyőztek azok, akiknek sikerült megosztania bennünket. Elég, ha az ’56 leverésében résztvevő kádári kommunistákra gondolunk.
Tudjuk jól azt is, hogy a szabadsághoz vezető út akadályokkal, buktatókkal, gödrökkel és árkokkal van tele; lesben álló rablókkal, vámszedőkkel, mézes-mázos ígérgetőkkel és hitegetőkkel. A szabadság és a nemzeti önrendelkezés felé vezető út tehát nem a legkönnyebb.
De gyáva népnek nincs hazája – tartja a mondás; sosem szabad félnünk megvédeni azt, ami a miénk, megvédeni azokat az értékeket és örökséget, amelyek mi, magyarok vagyunk; amelyek magyarrá tettek bennünket, és sosem szabad félnünk szél ellen menni, ha tudjuk, hogy csak arra vezet a helyes út.
Tisztelt Emlékezők!
Ma olyan világot élünk, ahol a szabadságunk és nemzeti önrendelkezésünk újra veszélyben forog. A jövő pedig talán még sosem festett annyira borúsan, mint manapság. Sőt, a jövő még soha nem tűnt ennyire félelmetesnek, mert megbolondulni látszik a világ! Azokat az erkölcsi, morális értékeket, amelyek több száz éven keresztül voltak igazodási pontjai, iránytűi a jó érzésű embereknek, amelyek utat mutattak és világító toronyként magasodtak a legsötétebb időkben is, igyekeznek megsemmisíteni, kiirtani, hogy újakat állítsanak a helyükre. Szavakat törölnek ki, és alkotnak újakat. Filmeket és könyveket radíroznak ki, vagy írják át a ma hazugságaira. A gyerekeket és a fiatalokat káprázatos illúziókkal varázsolják el egy hamis, nem létező, a feje tetejére állított világba, ahol még a régi meséket is száműznék, hogy új hősöket kreáljanak. De ezek a hősök hamisak, mint ahogy hamisak az új mesék dilemmái is.
A jövő még sose festett ennyire borúsan, mint most. Néhány kilométerre innen egymást ölik az emberek. Mégis vannak, akik nem akarják, hogy abba maradjon az öldöklés és a pusztítás. A szomszédunkban, tőlünk karnyújtásnyira.
Eközben soha nem látott gazdasági válságba lavírozza magát éppen Európa, mert úgy néz ki, a döntéseket nem itt, hanem messze innen, mások hozzák meg. Azoknak, akik döntenek, Európa nem a hazájuk, csak egy kicsi folt a térképen. Közép- és Kelet-Európa – benne Magyarország, vagy éppen Lengyelország, Csehország – pedig egyenesen jelentéktelen, akiket el lehet taposni, ha nem állnak be a sorba.
A szabadságunk még talán sosem volt ekkora veszélyben, mint most, ezekben az időkben. Két világ közé szorultunk; ahol a szomszédaink – Keleten és Nyugaton is – egymással háborúznak: minden elképzelhető és elképzelhetetlen fronton. Olyan világban élünk, ahol az Irányítók megüzenték nekünk, átlagembereknek: „Nem lesz semmitek, és mégis boldogok lesztek!” Ez világos üzenet. Világosan látjuk, hogy az építők új világot akarnak teremteni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A jövő legfontosabb kérdése az: akarunk-e ebben az új világban élni, vagy inkább ragaszkodunk a régihez. Akarjuk-e, hogy a rend, a tisztes gyarapodás, az évszázados, örökérvényű normák helyett a káosz és a rendetlenség vegye át az uralmat? Akarjuk-e, hogy Magyarország szuverén nemzetállam helyett csak egy körzet legyen egy kontinensnyi birodalomban? Akarjuk-e, hogy apa és anya helyett szülő1 és szülő2 legyünk? Akarjuk-e, hogy mások mondják meg nekünk, mi a jó, mi a rossz, hogyan és kikkel éljünk együtt?
Még hosszasan lehet folytatni a sort, de ma nem ezért gyűltünk itt össze. Ma azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk és meséljünk a családunknak, a gyermekeinknek, az unokáinknak, a barátainknak és a szeretteinknek arról, hogy az ’56-os hősök máig érvényes üzenete az, hogy ne féljünk harcolni a szabadságunkért, ha azt veszély és elnyomás fenyegeti. Wittner Mária, Debreczeni László, a Mecseki Láthatatlanok és a Munkástanácsok mártírjainak üzenete az: ne féljünk a szélvihartól, tartsuk a helyes és a jó irányt! Ne féljünk akkor sem, ha az ellenség ereje félelmetesnek és legyőzhetetlennek tűnik. Mert gyáva népnek nincs hazája sem!
Tisztelt Emlékezők!
Érdemes tisztázni, hogy kivel szemben is kell megvédenünk a szabadságunkat. Ki fenyegeti azt, ki az ellenség? Ahhoz viszont, hogy ezt tisztázni tudjuk, el kell mondani azt is, kit nem tekintünk annak, hogy érthető legyen a különbség.
Nekünk, magyaroknak nem ellensége egyetlen európai nemzet sem. Nem ellenségünk az Európai Unió sem, hiszen annak tagjai vagyunk, mindig is oda tartoztunk, már több mint ezer éve részei vagyunk Európának, és maradunk a jövőben is. Nem ellenségeink az amerikaiak sem. Az a nép tiszteletet érdemel, amely kiharcolta a saját szabadságát, és pár évtizeden belül felépítette a világ legfejlettebb, legmodernebb és legerősebb kultúráját. Más népeknek erre több ezer évük volt, az amerikai embereknek kevesebb, mint 250 év alatt is sikerült. Nem ellenségeink az ukránok, de az oroszok sem. Elítéljük ugyanakkor az orosz agressziót; azt, hogy megtámadtak egy szuverén nemzetet. Ennek következményeit viselnie kell Oroszország vezetőinek!
Segítjük és befogadjuk a háború elől menekülőket, gondoskodunk róluk és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ez az öldöklő háború mielőbb érjen véget, legyen fegyverszünet, legyen megegyezés. Mert, ha nem dörögnek a fegyverek, akkor halottak sem lesznek. Az életet védjük tehát, és nem tápláljuk a halált!
Tisztelt Pécsiek!
Úgy hiszem, nekünk magyaroknak nem ellenségekre, hanem barátokra van szükségünk; és ahogy az elmúlt ezer évben, úgy a következő ezerben is erre kell törekednünk. Mi, pécsiek pedig különösen szerencsések vagyunk, hiszen városunk mindig is a nemzetiségek közös otthona volt. Békében, barátságban élünk itt együtt, immár kétezer éve! Van ebben tehát rutinunk bőven: szeretjük a békét, szeretjük a rendet; de tudjuk azt is, hogyan érjük el és tartsuk meg.
Na, de akkor kik az ellenségeink? Kikkel szemben kell felvennünk a harcot, hogy meg tudjuk védeni azt a szabadságot, amink most még megvan?
Az ellenségeink – tisztelt hölgyeim és uraim – az árulók! Azok az árulók, akik önnön érdekeik – többnyire a pénz – miatt készek beáldozni Magyarországot, készek beáldozni Pécset is. Ahogy megtették ezt 101 évvel ezelőtt Linder Béláék Péccsel és Baranya megyével, majd szellemi utódaik 1956-ban az országgal. Ők voltak és az ő szellemi utódaik azok, akik szó szerint eladnák ezt az országot; és azért dolgoznak éjt nappallá téve, hogy ne mi magunk dönthessünk a saját sorsunkról, vagy a gyerekeink sorsáról, hanem mások dönthessenek helyettünk. Akik azért dolgoznak, hogy bábok legyünk egy olyan színházi darabban, amihez semmi közünk nincs, amit mások írtak, rendeztek és aratják le a kétes hasznát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Értheti mindenki, akinek szeme és füle van, hogy a helyzet az: Meg kell védenünk a szabadságunkat azoktól, akik mindenünket el akarják venni, mert szerintük akkor is lehetünk boldogok, ha semmink sincs… Persze ők eközben egyre csak gazdagodnak majd.
Meg kell védenünk a szabadságunkat azoktól, akik 16 évvel ezelőtt – 2006-ban, amikor erre lehetőségük volt – vérbe fojtották az október 23-i emlékezést Budapest utcáin; ártatlan magyarokat verettek rendőrökkel, és kardlapoztattak anyákat, apákat, nagymamákat és nagypapákat. Ezek az árulók azt hiszik, hogy ezt mostanra elfelejtettük. Tévednek! Nem felejtjük el soha.
Meg kell védenünk a szabadságunkat azoktól, akik mézes-mázos ígéretekkel nem egyszer becsapták már az embereket, becsaptak bennünket pécsieket is; és újra, meg újra becsapnának bennünket. Mert ők ilyenek. Ilyen a természetük – pont, mint a skorpiónak, ami rábeszéli a békát, hogy vigye át folyón, mert nem tud úszni, majd mégis megmarja.
Tisztelt Pécsiek!
Az egyre dühödtebb szélvihar ellenére még a mi kezünkben van a döntés, még nem tudták kicsavarni ujjaink közül a kormányt, a hajónk a szélvihar ellenére a helyes irányba tart, a jó úton jár. Bár a jövő fenyegető, egyelőre még tartjuk az állásainkat, álljuk a sarat! A kis porszem ott Európa térképén, néhány másik pacával együtt, kitart.
Maradjunk együtt, vessük a hátunkat a másik hátához, váll érjen vállat. Ha összetartunk, ha bízunk magunkban, és ha a jóisten is velünk van, akkor nincs az az erő, ami át tudna gázolni rajtunk, nincs az az orkán, ami megállíthatná a hajónkat.
A vihar pedig előbb-utóbb elmúlik, mert nem tarthat a végtelenségig. Olyan vihar még nem volt! És amikor vége van, büszkén, győztesként szállunk majd partra, biztonságos kikötőben, barátokkal körülvéve.
Tisztelet a hősöknek! Hajrá Pécs!”
Forrás: Péterffy Attila és Csizmadia Péter közösségi oldalai
