Címlap Közlekedés Kezdődik a ká...

Kezdődik a káosz Kertvárosban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amint arról már beszámoltunk, a Keszüi út-Megyeri út-Nagy Imre úti kereszteződés alatti, Kertváros ivóvizét biztosító fő vízhálózati csomópont átépítése után új burkolatot kap a körforgalom két ága, a munkálatok idejére két hétig lezárják a körforgalom keleti behajtóját és északi kihajtóját.

A pécsi vízszolgáltató az év elején cserélte ki a többször meghibásodott vezetéket, a városrészt ellátó fővezeték így már kikerüli a körforgalmat. Annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb fennakadást okozzon a közlekedésben, a szolgáltató – az aszfaltüzemek újraindulásával – a húsvéti ünnepek, a ballagási és érettségi időszak utánra időzítette az út végleges helyreállítási munkálatait. A helyreállítás során nemcsak aszfaltoznak, újraépítik a korábbi meghibásodással érintett útpályát, valamint rendezik a szegélyeket is.

A szakemberek továbbhaladnak a kapcsolódó vezeték felújításával, és egy másik csomópontot is kiváltanak a keleti (Keszüi úti ágak) közelében, hogy növeljék a szolgáltatás biztonságát – ez azonban nem befolyásolja a lezárás időtartamát.

A helyreállítási munkákhoz május 9-én 8.00 órától lezárják a körforgalom Keszüi úti behajtóját és Megyeri úti kihajtóját. Az eredeti forgalmi rend a tervek szerint május 22-én, vasárnap reggel áll vissza a kereszteződésben.

Terelőútvonal:

Nagy Imre út-Keszüi út-Táncsics Mihály út-Móra Ferenc utca-Megyeri út
Maléter Pál út-57-es út-Vásártér utca-Megyeri út

A munkálatok idejére ideiglenes forgalmirend-változás lép életbe: a lakó-pihenő övezetbe tartozó Lőtér, Bogár és Berzsenyi Dániel utcákba a munkálatok alatt déli irányból, a Keszüi útról tilos lesz a behajtás. A lezárás idején a Pécs Plaza csomópontjában a megnövekedett kelet-nyugati, illetve nyugat-keleti irányú forgalom elősegítése érdekében módosított jelzőlámpa program üzemel.

Másfelé járnak a buszok is

Szintén a munkálatokkal összefüggésben a 3-as, 103-as és 973-as jelzésű járatok Kertváros irányú, Bogár utca elnevezésű megállóját keleti irányba 60 méterrel áthelyezték. A buszközlekedést érintő további változások ITT ÉRHETŐK EL.