Az ügyészség a 2018. decemberi, a rabszolgatörvény elleni demonstráción eldobott füstgránát és az azt követő lökdösődés miatt emelt vádat Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András ellen. 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették mindkettejüket a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól, de az ügyészség fellebbezett, így most másodfokon született döntés az ügyben.
Hétfőn reggel ismételten bíróság elé kellett állnia a Momentum két képviselőjének, Szarvas Koppány Bendegúznak, valamint Fekete-Győr Andrásnak, amiért az ügyészség vádja szerint még 2018 decemberében a túlóratörvény elleni tüntetéseken rátámadtak a rendőrökre – írja az Index, amely ott volt a hétfői tárgyaláson.
A két Momentumos politikus füstgránátot hajigált a Parlament épületének biztosítását végző rendőrökre.
Az ügyészség képviselője kérte, hogy Szarvas Koppány Bendegúzt és Fekete-Győr Andrást is mondja ki bűnösnek a törvényszék csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, és ítélje őket felfüggesztett szabadságvesztésre. A védők beszéde után ismét az utolsó szó jogán szólalhatott fel a két vádlott, elsőként Szarvas Koppány Bendegúz mondta el, hogy nem ártott senkinek, és ilyen a szándékában sem állt. Fekete-Győr András csatlakozott az elmondottakhoz, valamint hozzátette, hogy ő csak a véleménynyilvánítás szabadságával élt, amikor részt vett a tüntetésen.
Lévárdi Ferenc bíró ismertette a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét, amivel megváltoztatták az elsőfokú bíróság határozatát, e szerint
HIVATALOS SZEMÉLY ELLENI ERŐSZAK BŰNTETTE MIATT BŰNÖS MIND A KÉT VÁDLOTT.
Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács. Szarvas Koppány Bendegúz esetében a jogi minősítést változtatta meg a törvényszék az elsőfokú végzéssel szemben, így maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a döntés meghozatalához. Szarvas Koppány Bendegúz szintén gondolkodási időt kért, míg Fekete-Győr András védőjével együtt fellebbezett a döntés ellen, így az ítélőtáblán folytatódik az ügy.