Címlap Politika Kordont bonto...

Kordont bontott a Momentum a Karmelita kolostornál

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kedden 9 óra után nem sokkal a Momentum parlamenti frakciója – köztük Orosz Anna, Gelencsér Ferenc, Fekete-Győr András – és Hadházy Ákos független ellenzéki politikus nekiállt lebontani a Karmelita előtti kordont – számolt be a 444.hu.

A politikusok a Karmelita főbejáratához akarták rögzíteni a Hét pont Magyarország megújításáért című plakátot, a rendőrök ezt testükkel akadályozták, végül a falra sikerült kiragasztani. A követelések között volt a sajtószabadság visszaállítása, a különleges jogrend felszámolása, a szabad választás vagy a kormányzati körökből szervezett korrupció felszámolása.

Hadházy elmondta,

a kordon a hazugság szimbóluma. Ez a ház, a Karmelita a propagandagépezet központja. Tömegeknek kell elhinni, hogy el lehet érni eredményeket

– mondta.

A politikusok ezután az utca másik oldalára mentek, ahol szintén lebontották a kordonokat. A rendőrök sorfalat álltak, de nem avatkoztak közbe.

Fekete-Győr András, a Momentum politikusa szerint ez rendszerbontás volt.



Az akciónak nagyjából fél 10-re lett vége.

A 444 szerint a kordonokat „mondvacsinált” okok miatt állították fel közel másfél éve, éptíési területnek nyilvánítva a környéket. Azt írták: az igazi ok – szerintük – az, hogy így tartsák távol a sajtót a miniszterelnöki irodától (is).

A független médiától amúgy is távolságot tartó Orbánt zavarhatta, hogy a Miniszterelnökség látogatóit, például a kormányülések előtt a minisztereket a bejáratnál újságírók kérdezgethetik. A 2020. november végi Szájer-botrány kirobbanása utáni első kormányülés előtt váratlanul alkalmi szalagkordon mögé terelték az újságírókat

– írták a cikkben.

(via 444.hu / Fotó: Fekete-Győr András)