Címlap Baranya Gázolajat lop...

Gázolajat loptak és még egy traktort is szétszereltek a tolvajok a baranyai faluban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök szeptember 23-án fogták el azt az öt férfit, akik a gyanú szerint augusztusban egy piskói tanyán lefeszítették a melléképületen lévő lakatot, majd onnan gázolajat, különböző szerszámokat és két láncfűrészt loptak el.

Az udvaron álló traktor sem úszta meg. Leszerelték az első kerekeket, kivették az akkumulátort, levették az orrsúlyokat, majd a traktor egyéb alkatrészeivel együtt magukkal vitték zsákmányt, mintegy 200 ezer forint kárt okozva ezzel.

A rendőrök az elfogást követően előállították őket a Sellyei Rendőrőrsre, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, ahol több hasonló jellegű bűncselekmény elkövetését is elismerték. Elmondták, hogy minden esetben főként gázolajat akartak lopni.

Egyikőjüket azzal is gyanúsítják, hogy a társaság két tagjával még március 27-án Drávafok külterületén több munkagépből is kilopták az üzemanyagot. Az 520 liter gázolajon felül négy akkumulátort, egy aggregátort és két autórádiót is eltulajdonítottak.

A 45, 25 és két 27 éves dencsházai, valamint a 25 éves szentegáti férfi ellen lopás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.