Címlap Kultúra Új fogadóépül...

Új fogadóépületet kapott az Ókeresztény Mauzóleum

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Befejeződött a világörökség részét képező pécsi Ókeresztény Mauzóleum rekonstrukciója. A műemlék fejlesztését egy csaknem 900 millió forintos támogatással járó európai uniós pályázat részeként valósították meg.

Csúcs Zoltán, a beruházó Pécsi Városfejlesztési NZrt. vezérigazgatója a szerdai átadóünnepségen elmondta: a mintegy 284 millió forintba kerülő munkálatok során új, modern fogadóépületet emeltek a római kori mauzóleum fölé, a könnyebb megközelíthetőség érdekében tereprendezést hajtottak végre és modernizálták a műemlék gépészetét.

A pécsi székesegyháztól délre, a Szent István tér sarkán elhelyezkedő Ókeresztény Mauzóleum rekonstrukciója mellett

a 2017-ben elnyert pályázat keretében másik két pécsi világörökségi helyszín is megújul rövidesen.

A Cella Septichora, azaz a járófelszínen üvegtetővel fedett hétkaréjos temetkezési épület teljes gépészete megújul, gondoskodnak a szigetelési feladatok elvégzéséről, míg a pécsi Apáca utca 8. szám alatti örökségvédelmi építmény védelmét is elvégzik a forrásból.

Pécs római kori elődje, Sopianae késő római ókeresztény temetője 2000-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára.

A feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti a római birodalom északi és nyugati provinciáinak korakeresztény temetkezési építészetét és művészetét. A Világörökség Bizottság értékelése szerint a 4. századi ókeresztény kápolnák, a temető és annak festett sírkamrái építészeti és művészeti szempontból is egyedülálló bizonyítékai egy különleges történelmi folytonosságnak, amely átfogja és összeköti a Római Birodalom 4. századi hanyatlásától a Frank Birodalom 7. századi hódításáig terjedő időszakot.

A baranyai megyeszékhelyen 1782 óta több száz téglasír, több tucat kőből és téglából épített kisebb sírkamra, valamint nagyobb méretű temetői épület került elő. Egy részük festett, belső tereiket bibliai jelenetekkel és szimbólumokkal díszítették, ami tovább növeli egyediségüket, egyetemes kulturális értéküket.

A 2005/2006-ban végzett ásatásokat követően a korábban már bemutatott, és az újonnan feltárt emlékeket a 2007-ben megnyílt Cella Septichora Látogatóközpont fogja össze.

A napokban botrányos körülmények között eltávolított cégvezető ezt a témát is érintette a lapunknak adott interjúban, de volt véleménye a most felmondott másik vezetőnek is. Ezekről itt írtunk bővebben: