ENNYI VOLT: hétfőtől nem kell a maszk!
Megszűnnek a védettségi igazolványhoz köthető szankciók is.
Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot
Magyarországon harminchetedik alkalommal szervezi meg a MEÖT.
Melléképületben volt halálos tűz Nyugotszenterzsébeten
Tűzvizsgálati eljárás indult az ügyben.
Hihetetlen! 73 ezer gyufából épített kastélyt a pécsi nyugdíjas a nappalijában
Példaértékű! Nem ül ölbe tett kézzel a pécsi nyugdíjas, szinte folyamatosan alkot!
Tudtad, hogy már az is zaklatás, ha utánad szólnak az utcán? Ez a catcalling!
Konferenciát is rendeznek Pécsett, hogy átbeszéljék mindezt.
A sok napsütés mellett főleg a Dunától keletre várható gomolyfelhő-képződés
Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig Éjszaka főleg az ország keleti felében...
Kártalanítja a Nemzeti Bank a Sberbank magyar ügyfeleit
A kártalanítási összeghez háromféleképpen juthatnak hozzá az érintett betétesek.
Jogerősen elítélték a momentumos polgármestert, a pécsit ugyanazért nem!
Kihasználva a veszélyhelyzetet, új alpolgármestereket nevezett ki. Pécsett nem találtak ebben...
Célba ért a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász első segélyszállítmánya
Két tonna adományt juttattak el a bajbajutottak számára.