Címlap Politika Benyújtották ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfő este benyújtotta a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében – írja az Index.

Mint ismert, az Európai Bizottság körülbelül 3000 milliárd forintnyi uniós forrás felfüggesztését javasolja, de a magyar kormánynak november 19-ig van ideje arra, hogy teljesítse a vállalásait.

A javaslat előterjesztője, Varga Judit igazságügyi miniszter hétfő este Facebook-oldalán úgy fogalmazott, hogy a törvénycsomag „az OLAF-fal való együttműködéssel kapcsolatos, illetve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó jogszabályokat módosítja”.

A módosítás értelmében a pénzügyőröknek támogatni kell az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseit, a feladatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kapta. Egy-egy ellenőrzés során a pénzügyőröknek kell többek között a helyszínt biztosítani, a cél, hogy az a OLAF a vizsgálatot zavartalanul lefolytassa, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy hozzáférést kapjanak bizonyos adathordozókhoz, iratokhoz.

Szintén hangsúlyos eleme a javaslatnak, hogy ezentúl a közbeszerzési törvényben a közbeszerzési ajánlatkérők között a vagyonkezelő alapítványokat konkrétan is nevesíteni kell, de a közérdekű alapítványok által működtetett szervezetek, így a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira is széleskörű összeférhetetlenségi szabályt állapítottak meg, amely az európai uniós összeférhetetlenségi szabályok mintáját követi.

A szabályok értelmében összeférhetetlen az,

aki a feladatai pártatlan, tárgyilagos és elfogulatlan ellátására gazdasági érdeke vagy bármely egyéb közvetlen vagy közvetett személyes érdeke vagy körülménye miatt (ideértve a családi, érzelmi okokat, politikai vagy nemzeti hovatartozást is) nem, vagy csak korlátozottan képes, köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely az alapítvány vagy a csatlakozó vagy mindezek számára közvetlen vagy közvetett módon vagyont juttató érdekeivel ellentétes lehet.

A javaslat rögzíti azt is, hogy akivel szemben összeférhetetlenség vagy annak a kockázata vagy látszata fennáll, köteles azt a döntéshozatalt megelőzően írásban – vagy előre nem látható körülmények esetén jegyzőkönyvbe rögzítetten szóban – haladéktalanul bejelenteni.

A második csomag – amelyben egy új törvény is lesz a Közbeszerzési Integritási Hatóságról – várhatóan pénteken kerül az Országgyűlés elé.

(via Index, fotó: AFP/ANADOLU AGENCY/DURSUN AYDEMIR)