Címlap Politika Csizmadia Pét...

Csizmadia Péter: Csak álmokat árul a városvezetés

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az egyelőre csak a képzeletben létező pécsi aquapark-projektről posztolt az ellenzék frakcióvezetője. Csizmadia Péter szerint csak álmokat árul a városvezetés, ami a mai helyzetben felelőtlenség.



Csizmadia Péter azt írta:

„Az álmok árulásánál sokkal többre van szüksége Pécsnek és a pécsieknek. Elsősorban kitartó munkára.”

„A pécsi aquapark esetében több tízmillió forintot költött el a baloldal FELESLEGESEN “tanulmányokra”, mert korábban sutba vágták több év munkáját, az ő részükről pedig azután évekig semmilyen előrelépés nem történt az ügyben.

Ha nem tétlenkednek évekig, ha nem dobják ki az ablakon a korábbi évek eredményeit, már előrébb tartana a város.

Azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben – amikor a rezsiköltségeket is csak állami segélyből tudja fizetni az önkormányzat – százmilliárdos álmokat árulni a pécsieknek felelőtlenség”.

A Pécs Aktuál megírta:

a városvezetés arra készül, hogy az Árkádban mutassa be a pécsi aquapark elképzelt terveit, noha egyelőre semmi biztosíték nincs arra, hogy egyáltalán bármi is lehet majd a tervekből, illetve a projektből.

A részleteket ebben a cikkünkben írtuk meg: