Címlap Politika Felmondatta v...

Felmondatta volna az átvilágító ügyvéd szerződését a jobboldal Pécsen, de ez sem sikerült!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerette volna felmondani Bodnár Imre „átvilágító” ügyvéd városházi szerződését a Fidesz. Csizmadia Péter szerint ennek oka az, hogy

évek óta csak politikai fegyverként használJÁK Bodnár „munkájÁT”, és szerinte ez az egész megbízás valódi célja is.

Bognár Szilvia, a Tiszta Kezek képviselője rögtön egy „sikerdíjas” módosítóval állt elő. Azt javasolta, hogy Bodnár vigye végig a folyamatban lévő ügyeket, de ne előre kapjon pénzt Bodnár Imre ügyvédi irodája, ahogy eddig – több milliót -, hanem akkor, amikor lezárulnak az ügyek és azok a várt eredményt hozzák, vagyis elmarasztaló ítélettel zárulnak.

Az MSZP képviselője, Csaba István szerint csak azért akarja a Fidesz megszüntetni Bodnár szerződését, hogy leállítsák a folyamatban lévő bírósági ügyeket, amelyek az előző városvezetés necces ügyeiről szólnak.

Csizmadia Péter közölte, a folyamatban lévő pótmagánvádas ügyeket nem érinti Bodnár szerződésének felmondása, hiszen azokra külön-külön szerződtek a cégvezetők Bodnár Imrével és másokkal is, vagyis azok az ügyek mennek tovább.

Mindenki érdeke az viszont, hogy inkább előbb, mint utóbb, kiderüljön az igazság, de ne lehessen ebből politikai fegyver a továbbiakban

– mondta Csizmadia Péter.

Péterffy azt javasolta, hogy Bodnár Imre a közgyűlés – és a tévénézők – előtt mutassa be a feltárt ügyeket, azok gazdasági hatásait (vagyis, hogy mennyi pénzt szerzett vissza), és hogy milyen ügyek vannak még folyamatban, és azok hogyan állnak. Ezt 14 igennel elfogadta a testület – vagyis a Tiszta Kezek és a Mi Hazánk is megszavazta.

Bognár Szilvia sikerdíjas, és Csizmadia Péter szerződést megszüntető javaslatát azonban nem fogadta el a közgyűlés.