Címlap Politika Felszólította...

Felszólította Mellár Tamást az LMP, hogy segítsen ő is a pécsi ZOO-n

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A párt közleményben kérte a pécsi országgyűlési képviselőket, hogy nyissák ki a bukszát. Mivel ezt már mindenki megtette, kizárásos alapon csak Mellár maradt.

Ahogy azt a Pécs Aktuál elsőként megírta, nagy bajban van a pécsi állatkert, rohamosan fogy a pénz. Komoly összefogás kovácsolódott a hírre: Kővári Jánostól kezdve a DK-ig sokan segítettek, nem is beszélve a rengeteg magán adományról.

Most az LMP szólította fel a pécsi országgyűlési képviselőket, hogy nyissák ki ők is a bukszát.

„Május 9-én, csaknem kéthónapnyi kényszerű zárva tartás után, ismételten megnyitja kapuit a Pécsi Állatkert, amely a járvány miatt bevezetett korlátozások eredményeként az elmúlt időszakban rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe került. A Kővári János által, az állatkert megmentéséért indított közösségi adománygyűjtéshez helyi országgyűlési képviselőként csatlakoztunk, és az LMP pécsi politikusaival együtt valamivel több, mint félmillió forint adományt utaltunk át az állatkertnek. Örömmel láttuk, hogy az akcióhoz több párt helyi szervezetei is csatlakoztak, pénzadományokkal vagy más módon” – írták.

„A korlátozások részleges feloldása sajnos nem jelenti azt, hogy a pénzügyi nehézségek azonnal megszűnnek a nehéz helyzetbe került intézmény számára. Ezért arra kérjük a helyi országgyűlési képviselőket, hogy csatlakozzanak ők is ehhez a jótékonysági akcióhoz és lehetőségeikhez mérten támogassák az állatkert fennmaradását”

– folytatta a párt a felszólítást, amelyet Hohn Krisztina és Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselők jegyeztek.

Hoppál Péter azonban már segített. Mint megtudtuk, a Fidesztől nem túl távoli Pécsi Polgári Közösség is megmozdult és gyűjtést szervezett a pécsi ZOO-nak. Hoppál volt az, aki kifizette az adományok beszerzési és szállítási költségeit (benzin, kompdíj, stb).

Ezért kizárásos alapon maradt Mellár Tamás, mivel Keresztesék is befizettek már az állatkertnek, és erről egy facebookos posztban sem felejtettek el megemlékezni.