Címlap Politika Házon belülrő...

Házon belülről kaphat erős, pécsi kihívót Mellár Tamás?

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több forrásból származó információk szerint elégedetlenek Mellár Tamással „házon belül”, ezért trónfosztásra készülnek 2022-ben. Az idős közgazdász ugyanis nem sok mindent tud felmutatni Pécsett, pedig fontos lenne. Információink szerint Mellár újra elindulna az országgyűlési képviselői székért, de erős kihívót kaphat, mégpedig Ruzsa Csaba személyében.

Több politikai forrásunk is megerősítette, hogy Ruzsa Csaba, jelenlegi külsős pécsi alpolgármester neve is felmerült Mellár Tamás lehetséges utódjaként. Már folyik ugyanis a különféle forgatókönyvek kidolgozása 2022-re. Vagyis alig két év múlva nem az idős közgazdászt, hanem inkább a fiatal politikust indítanák Pécsen.

Bár ez egyelőre igen valószínűtlen elképzelésnek tűnhet, talán mégsem annyira az. Informátoraink szerint ugyanis már most nagy erőkkel folyik a casting, keresik azt az embert, aki Mellár Tamást váltaná az országgyűlési képviselői székben – persze csak akkor, ha a pécsiek is úgy akarják.

Pécs másik választókörzetében egyelőre stabilnak mondták forrásaink Szakács László pozícióját, de ez még változhat az MSZP népszerűségi mutatóinak tükrében és a DK további erősödése esetén.

Ruzsa tényleg jobb lenne?

Ruzsa Csaba egyébként valóban sokkal jobb jelöltnek tűnik, mint a jelenlegi képviselő. Mellár Tamásról úgy tartják, hogy „csak” elméleti szakember, aki fölött már kissé eljárt az idő; nehezen is kampányolható. Ezzel szemben Ruzsa gyakorlati közgazdász, aki több mint 15 éve folyamatosan végzi a napi munkát, tisztában van a trendekkel, jó kapcsolatai vannak itthon és külföldön is és bizonyította, hogy ért ahhoz, amivel eddig megbízták – akár az EKF egykori vezetőjeként, akár az egyetem berkein belül, de magánberuházásai is sikeresek. Emellett jól beszél és hiteles is – mondják róla.

A jelenleg a pécsi Városházán, csendesen a háttérben dolgozó szakember 1975 szilveszterén született Pécsett. A PTE gazdálkodási szakán végzett 2000-ben okleveles közgazdászként. Ösztöndíjasként az Egyesült Államokban és Németországban tanult, és három nyelven: angolul, németül és franciául is beszél.

Városházi forrásaink szerint „gigantikus munkát” végez a hivatalban, szinte minden rajta keresztül megy át; a legtöbb tárgyaláson is ő képviseli a várost. Mindezek ellenére szakértelmét nem teljesen használhatja ki; szakmai javaslatai sokszor nem mennek át a hivatalon – mondták lapunknak.

Ruzsa tárgyalt a kulturális államtitkársággal is legutóbb, amikor Péterffy inkább a kávézást választotta egy baráti újságíróval. Ez persze lehetett a polgármester részéről üzenet is a kulturális tárca felé, hiszen onnan „csak” egy helyettes államtitkár érkezett a tárgyalásra (Tóth Bertalan MSZP elnökkel és Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselővel), így ő is inkább egy helyettest küldött. Az más kérdés, hogy ez mennyire volt okos taktika a részéről abban az esetben, ha eközben Pécs érdeke az, hogy az állam most is odaadja a városnak a közel 2 milliárd forintos támogatást, amiből Pécs legfontosabb kulturális együttesei működni tudnak.  

Fotó: Ruzsa Csaba

És a jobboldalról?

Csizi Péter 2018-as bukása óta nem sokat hallani a Fidesz oldaláról, vagyis arról, hogy mi a terv a körzettel. Egyelőre most sem kaptunk neveket, csak találgatások vannak, hogy kit akar indítani a jobboldali párt Pécsen.

Hoppál Péter pozíciója biztosnak tűnik; így vélhetően ő marad az egyik országgyűlési képviselőjelölt 2022-ben. A másik körzetben azonban egyelőre nincs név, biztos pedig főleg nincs. Felmerült információink szerint Őri László neve, aki most a Megyei Önkormányzatot vezeti, mások szerint Vári Attila újra próbálkozna 2022-ben, de akadt olyan vélemény is, aki szerint Kővári János is beajánlotta önmagát – igaz, függetlenként, Fidesz támogatással. Így ugyanis 2010-ben már egyszer sikerült bejutnia a Parlamentbe.

Az biztos, hogy egyik pártformáció és koalíció esetében sincs végleges döntés egyelőre, erre még legalább egy évet várni kell.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után Kővári János jelezte, hogy ő nem ajánlotta be magát, de másoknak viszont eszébe jutott az ő neve a kertvárosi körzet kapcsán.