Címlap Politika Jön az &#8222...

Jön az „ellenzéki” MTI? Összehangolnák és felhangosítanák a nem jobboldali városvezetések híreit!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rövidesen elstartolhat az a kezdeményezés, amelynek célja az ellenzéki települési orgánumok összehangolása a kormánypropagandával szemben - tudta meg a Népszava.

A Gulyás Márton által alapított, a legnagyobb videómegosztón sikerrel futó műsor, a Partizán és a Jobbikhoz kötődő Nemzeti Televízió (N1TV) is stratégiai partnere lehet annak a médiavállalkozásnak, amely az ellenzéki vezetésű önkormányzatok orgánumaira támaszkodik – írja a Népszava.

A lap információi szerint elsősorban azokra a településekre – illetve a helyhatóságok által fenntartott és finanszírozott kiadványokra – építenek, amelyek tagjai a gödöllői polgármester, Gémesi György által vezetett Magyar Önkormányzatok Szövetségének, illetve a 2019-es önkormányzati választások után Karácsony Gergely által létrehozott Szabad Városok Szövetségének. Állítólag az ötlet a főpolgármester tanácsadói köréből származik, de Hódmezővásárhely független polgármestere, Márki-Zay Péter is beszélt arról még tavaly februárban, hogy szeretnének „létrehozni egy független hírszolgálatot, amolyan ellenzéki MTI-t”.

A hazai önkormányzatok nagy többsége fenntart valamiféle fórumot, hogy a helyi hírekről, fejlesztésekről, döntésekről beszámoljon a lakosságnak – Pécsett erre sok tízmilliós tételt költ el az önkormányzat. A Népszava úgy tudja,

a kezdeményezés célja, hogy egy kis létszámú központi stáb összehangolja és kiegészítse ezek tartalomszolgáltatását, illetve összegyűjtse azokat egy közös platformon. Az utóbbi egy olyan online „munkafelület”, amelyen keresztül a csatlakozó médiumok híreket, információkat, tartalmakat oszthatnak meg, tölthetnek le.

Ebben az értelemben a projekt már működik is viszonylag kevés résztvevővel, egy forrásunk szerint július közepére szeretnék a teljes fordulatszámot elérni.

A Népszava szerint a központi stáb egyik vezetője Kövesdi Péter lesz, az Érd Médiacentrum ügyvezető főszerkesztője, a lap korábbi munkatársa. Kövesdi azt mondta,

„valóban felmerült már tavaly az ellenzéki önkormányzatok kommunikációs együttműködésének igénye. Ennek lényege, hogy az ő felületeiken keletkező különféle tartalmakat hogyan lehetne eljuttatni egyrészt az országos médiába, másrészt az ország másik végébe”.

Ugyanakkor a Független Hírügynökség egykori vezetője hangsúlyozta, ellenzéki MTI-ről túlzás lenne beszélni, nem akarnak professzionális hírügynökséget építeni, mindössze arról van szó, hogy van igény az önkormányzati médiavilágban létrejövő tartalmak „felhangosítására”.

(via Népszava)