Lemondott a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára, Csizi Péter – derült ki a hétfő este megjelent Magyar Közlönyből – amit a Telex vett észre. A miniszterelnöki határozat szerint Csizi március 31-ei hatállyal mondott le a helyettes államtitkári megbízatásáról.
Ezzel egyidejűleg Orbán Viktor miniszterelnök – Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára – dr. Zsilinszky Lászlót nevezte ki a belügy új helyettes államtitkárának április 1-jei hatállyal.

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy
Csizi Péter a jövőben az ő kabinetvezetője lesz.
Csizi Péter tavaly novemberben azután lett országosan is ismertebb politikus, hogy Magyar Péterrel vitatkozott a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon előtt – emlékezik meg erről a Telex. A Tisza Párt elnöke be akart jutni abba az intézetbe, ahol a kegyelmi botrányt kirobbantó bűncselekmény történt még évekkel korábban. Magyar elmondása szerint EP-képviselőként ellenőrizni akarta az EU-s gyermekjogok betartását, de Csizi Péter és az otthon igazgatója nem engedte őt be.
Csizi Pétert Pécsen jól ismerik, alpolgármestere, majd országgyűlési képviselője is volt a városnak, de 2018-ban legyőzte őt Mellár Tamás. Politikai feladatait, a Baranya 1-es választókerület elnökségét, Őri László – jelenleg a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke – vette át.
Érdekesség: Csizit hamarosan meghallgatja a bíróság az újraindult Volvo-buszbeszerzési ügyben.