Címlap Politika Már februárba...

Már februárban akcióba lendül a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal február 1-jén megkezdi működését – jelentette be a szervezet felkért elnöke szombaton a kormány Facebook-oldalán megosztott videójában.



Lánczi Tamás fontosnak nevezte, hogy a szervezet nem hatóság, hanem hivatal, így nem nyomoz és nem szankcionál. A Szuverenitásvédelmi Hivatal

elsődleges feladata az, hogy vizsgálatokat folytasson le, kutasson és feltárja azokat a kockázatokat, amelyek „a magyar szuverenitásra leselkednek, és lehetőség szerint megtegyen mindent, hogy ezeket a veszélyeket elhárítsa”

– közölte.

A hivatal első feladata az lesz Lánczi Tamás szavai szerint, hogy a soron következő, júniusban tartandó két választásra felkészüljön.

Rámutatott, hogy egy európai parlamenti választás és egy helyhatósági választás lesz a nyár elején. Hozzátette, hogy a 2022-es országgyűlési választás után napvilágra került, hogy milyen befolyásolásai kísérletek történtek.

„A hivatal első feladata lesz, hogy megakadályozza, hogy ilyen még egyszer előforduljon” – fogalmazott a felkért vezető. „Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy 2022 nem ismétlődhet meg”

– hangsúlyozta Lánczi Tamás.

Szerinte Európában, de különösen Közép-Európában számos befolyásolásai kísérlet történt és történik: a „demokratikus akaratképzést” eltérítik a külső erők attól, ahogy azt egyébként az adott állam jogszabályai előírják.

„Manipulálják a közbeszédet, civil szervezetek mögé bújva külföldi aktorok politikát csinálnak vagy politikát próbálnak csinálni, korlátozzák a közbeszédet.

Hosszasan lehetne még sorolni azokat a negatív tendenciákat, amelyek Magyarországon is jelen voltak és külföldön is megfigyelhetők” – mondta Lánczi Tamás.

(MTI / Fotó: Hirado.hu/ Horváth Péter Gyula)