Címlap Politika Nemzeti park ...

Nemzeti park lehet a Mecsek, ami most csak tájvédelmi körzet

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csizmadia Péter: Legyen nemzeti park a Mecsek! - címmel kaptunk közleményt a pécsi Fidesztől. Az alábbiakban változtatás nélkül mutatjuk a szöveget.


Sokszor beszéltünk az elmúlt időszakban Pécs magyar kulturális örökségéről, városunknak a nemzet megmaradásáért vívott évszázados történelmi küzdelemben betöltött szellemi és fizikai szerepéről. Van azonban Pécsnek egy másfajta öröksége és ezáltal kötelezettsége is. Kiváló természeti adottságokkal rendelkező településként egy páratlan természeti érték vesz bennünket körül: a Mecsek.

Meggyőződésünk, hogy közéleti szereplőkként, politikai döntéshozókként és a pécsiek döntése nyomán 2024-től akár városvezetőkként, mindig annak figyelembevételével kell eljárnunk, hogy felelősséggel tartozunk a minket körülvevő környezet megóvásáért és tennünk kell azért, hogy az emberi káros beavatkozásoknak elejét vegyük. Felelősségünk ezért gyermekeink és unokáink irányában is nagy, mivel mi döntünk arról, hogy milyen városban fognak majd felnőni. Ennek éppúgy része a városi közlekedés szabályozása, a károsanyag kibocsátás csökkentése az elektromos közlekedés mielőbbi elterjesztésével és az is, hogy támogassunk olyan építészeti megoldásokat, amelyek elősegítik, hogy Pécs zöld és fenntartható város legyen.

De fenntartható és élhető Pécs csak a természettel szövetségben lehetséges, ezért ott is kiemelt feladatunk van. A Mecsek olyan természeti kincs, amely egyedivé teszi Pécset, vagy ahogy találóan sokan mondják: „a Mecsek Pécs tüdeje”.

Ennek tükrében, ha a pécsiek bizalmukat 2024-ben a jobboldalba helyezik, akkor megkezdjük a tárgyalásokat a minisztériumokkal, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóságával és az érintett környező önkormányzatokkal arról, hogy a jelenleg csupán tájvédelmi körzetként besorolt Nyugat-Mecsek két szakasza nemzeti parki minősítés és védelem alá essen. Úgy gondoljuk, hogy egyrészről az Égervölgyi-tavat, a Jakab-hegyi kilátót, a Zsongorkő teraszt és a Babás szerköveket magába foglaló mecseki erdőterület megérdemli a nemzeti park minősítést, ahogy a Melegmányi vízeséstől, Nagy-Mély-völgyön át a Kőlyuki barlangot magába foglaló és egészen Vágot pusztáig terjedő területrész is.

A nemzeti parki minősítés elérésével célunk a területek élőhelyi és tájképi értékeinek megőrzése, a természetes élőhelyek állapotának javítása, valamint a jövőben a területen a hulladék lerakását meg kell akadályozni, az illegálisan lerakott hulladékot pedig el kell majd távolítani.

A védetté nyilvánítás továbbá lehetőséget teremt a Mecsek változatos, természetes élőhelyei, továbbá a hozzá kapcsolódó növény- és állatfajok fennmaradásának biztosítására, a tájképi értékek és Vágotpuszta esetében az ’56-os történelmi jelentőségű kultúrtörténeti emlékhelynek megőrzésére.

Kötelességünknek tartjuk a területen előforduló védett és fokozottan védett növényfajok és állatfajok megóvását, állományuk fenntartását, életfeltételeik biztosítását, valamint a területen előforduló közösségi jelentőségű élőhelytípusok és fajok kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzését, fenntartását, adott esetben helyreállítását.

A nemzeti parki rendelkezések kiharcolásával biztosítanánk a mecseki élőhelyeknek megfelelő természetközeli földhasználatot és gátat szabnánk a mértéktelen erdőpusztításnak, tarvágásoknak.