Címlap Politika Osztogatás: ú...

Osztogatás: újabb MSZP-s politikusok kerültek pozícióba Pécsett!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kiakadt a pécsi ellenzék Összefogás Pécsért- és a KDNP-frakciója, amiért újabb MSZP-politikusok kerültek pozíciókba Pécsett. Erről döntött ugyanis a városvezetés.

„A mai, közgyűlést helyettesítő online fórumon is kiderült, hogy

az MSZP saját vagyonának tekinti Pécs város közjavait. Ennek elosztásához minden fontos pozícióba saját pártja embereit ülteti, akik busás összegekért nem a közjavát, hanem a pártjuk érdekeit szolgálják”

– hívja fel a figyelmet Kővári János.

Az ÖPE–KDNP frakcióvezetője szerint „az MSZP amellett, hogy a függetlennek mondott polgármestert és alpolgármestert jelölte, később még egy alpolgármestert, bizottsági elnököket, hivatali vezetőket és cégvezetőket nevezett ki saját pártja és családjaik tagjaiból és üzlettársaikból”.

„Ma is két MSZP-s kapott újabb funkciót. Gulyás Emilt a Tüke Busz Zrt. igazgatóságába nevezték ki, Csaba István pedig a gazdasági bizottságban kapta harmadik bizottsági helyét. Teljesítményt nem látunk, de zsíros kifizetéseket igen”

– kommentálta a kinevezéseket Kővári, aki hozzátette: „ma épp Török Ottó polgármesteri megbízott semmittevését hallhattuk, amelyért havi 1 milliót vesz fel! A város ingatlanvagyonát pedig hitbizományként a nekik kedves üzleti köröknek tartják fenn. A Mandulás kemping után a vidámpark területét, a Bóbita Bábszínház épületét vagy épp a málomi kutyafuttatót is a pécsiek szándékait figyelmen kívül hagyva akarják értékesíteni. Nem hisszük, hogy a választók erre adtak volna felhatalmazást nekik. Ezt már saját koalíciós társaik is jelzik ellenszavazataikkal, lakossági ellenállással, a 12 ponttal”.

Kővári attól tart, hogy ha minden így megy tovább, akkor

„a szocialisták Pécset még elárverezik a végén”,

tehát „ideje ennek véget vetni” – magyarázta.