Címlap Politika Péterffy szer...

Péterffy szerint azért nem ad a kormány pénzt a Pécsi Nemzeti Színháznak, mert a ZsÖK-öt akarja

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Péterffy Attila, a negyedik Online Városinfón beszámolt arról, hogy a húsvéti hosszú hétvége előtt a kormány az utolsó pillanatban felhatalmazta az önkormányzatokat a kijárási korlátozás helyi módosítására, szigorítására. Elmondta azt is, hogy ezzel a jogával élve a városvezetés lezárta a közparkokat.

Az egészségügyi védőmaszkról elmondta: húsvét utáni kedden elkezdték postázni a korábban megígért két maszkot háztartásonként, elsőként a keleti városrészben. A hétvégén Kertvárosba, majd Uránvárosba, végül a belvárosba is eljutnak a maszkok. Mint mondta, azért nem rendeli el ezek viselését, mert szerinte ezt nem teheti meg.

Kérdésekre válaszolva a polgármester beszélt az önkormányzati fenntartású idősotthonok ellenőrzéséről is.

Mint mondta, a járványtól függetlenül megfelelnek az előírt feltételeknek ezek az intézmények, a veszélyhelyzetben azonban megváltozott a helyzet. Tájékoztatott, hogy a városvezetés már március 30-án további kesztyűket, védőmaszkokat, és fertőtlenítőszereket osztottak ki. „Mától pedig speciális védőfelszerelésekkel is rendelkeznek ezek az intézmények” – tette hozzá.

Mindkét önkormányzati fenntartásban levő idősotthonban elkezdték a teszteléseket is. Erről EBBEN a cikkünkben írtunk részletesen.

Zsököt akarja az állam?

A Pécsi Nemzeti Színház kapcsán Péterffy arról is beszámolt, hogy szerinte a kormány egyértelműen arra játszik, hogy a színház számára szánt támogatás megvonásával arra kényszerítse a pécsi önkormányzatot, hogy passzolja át az államnak a Zsolnay Örökségkezelő Nkft-t. Mint mondta, már korábban is hangsúlyozta az illetékes minisztérium felé, hogy ez nem fog megtörténni. „A pécsi színház azonban továbbra sem kapott támogatást, vélhetően ezért” – mondta el.

A hajléktalanokról elmondta, hogy vizsgálják, milyen épületben, intézményben vagy telephelyen tudnák ellátni az alkoholos vagy drog befolyáltság alatt levő hontalanokat, akikről panasz érkezett hozzá.

Őszig tart a járvány?

A megválaszolhatatlan kérdére válaszolva Péterffy azt mondta, hogy ugyan továbbra sem kap információt a pécsi adatokkal kapcsolatban, de úgy látja, hogy szeptemberig tartó járványidőszakra kell számítani.

Arra reagálva, hogy a ma délelőtti bejelentés kapcsán az önkormányzatok rendszeres hétvégi jogkört kaptak elmondta, hogy továbbra is lehet majd számítani közterületek látogatási tilalmára Pécsen. Erről EBBEN a cikkünkben írtunk bővebben:

A továbbiakról is beszámolt a polgármester:

  • A konditermek bezárásáról nem dönthet az önkormányzat, de kéri, senki ne járjon zárt terekbe edzeni.
  • Május 4-től fogják üzembe állítani az online buszjegy-vásárlási rendszert.
  • A megyei és a pécsi önkormányzat hatékonyan együttműködik.
  • Addig nem mert maszkot viselni, ameddig el nem kezdték postázni azokat, de meggyőzték, hogy ez nem a legokosabb gondolat.