Címlap Politika Simán verné a...

Simán verné az összellenzéket is a Fidesz a Závecz szerint

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mind a biztos pártválasztók, mint a választókorú népesség szavazása alapján bőven és kényelmesen nyerne a Fidesz, ha most lennének a választások - derült ki a Závecz legfrisebb méréséből. Ha minden ellenzéki párt összeállna a Fidesz ellen, akkor is a jobboldal győzne.

A nyár közepén a Fidesz 35 százalékos, vagyis mintegy 2,8 millió fős szavazótáborral rendelkezik, miközben a második-harmadik helyen, gyakorlatilag holtversenyben lévő pártok támogatottsága egyszámjegyű: a DK-é 9 százalékos (700 ezer támogató), a Momentumé 8 százalékos (650 ezer szimpatizáns) – derült ki a Závech Research Intézet július 13-15 között végzett telefonos felmérésből – írja az Index.

A Jobbik 5 százalékon áll, kb. 400 ezer támogatóval, míg az MSZP-hez a választópolgárok 4 százaléka, nagyjából 300 ezer fő sorakozik fel. Utánuk szorosan a Kétfarkú Kutyapárt következik 3, az LMP és a Mi Hazánk 2-2 százalékkal (250 ezer illetve 150-150 ezer fővel). A Párbeszéd 1 százalékos, 50 és 100 ezer fő között van a táboruk nagysága.

A PÁRTNÉLKÜLI VÁLASZTÓPOLGÁROK CSOPORTJA 30 SZÁZALÉKOS, KÉTMILLIÓ NÉGYSZÁZEZREN TARTOZNAK ODA. 

A biztos pártválasztók közül 52 százalék szavazna a Fideszre. 15 százalék a DK-ra, 11 a Momentumra, 7 a Jobbikra, míg 5 százalék az MSZP-re. A biztos pártválasztók 3-3 százaléka szavazna az LMP-re, a Mi Hazánk Mozgalomra, a Kétfarkú Kutyapártra, 1 százalék a Párbeszédre.

Kérdezték arról is a telefonon felkeresett, 18 év feletti lakosságot (1000 főt), hogy vajon az ellenzéki pártok milyen jelölt és listaállítási stratégiával tudják legyőzni a Fideszt. 

A pártlisták számát illetően az ellenzéki szavazók nagy többsége – 83 százalékuk – a kooperáció híve, azt tartja célszerűnek, ha egyetlen listát állítanak.

Az ellenzéki szavazók abban is eléggé egységesnek bizonyultak, hogy az ellenzéknek a 106 egyéni választókerületben közös ellenzéki jelöltet kellene állítania – 87 százalék ezen a véleményen van, 4 százalék ellene, 9 százalék nem tudott véleményt mondani ebben a kérdésben

– írja a lap.

A jelen helyzetben azonban ebben az esetben sem győznének a Fidesz ellen – a mérés alapján.