Címlap Politika Szijjártó Pét...

Szijjártó Péter szerint hazugság, amit Donald Tusk állít

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk szerint csak színleltek azok a szankciók, amelyeket az Európai Unió tagállamai Oroszországgal szemben hoztak. Úgy fogalmazott, hogy néhány ország, Németország, Magyarország és Olaszország szégyent hozott magára, mert blokkolták a kemény szankciók bevezetését.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán reagált, és hazugságnak nevezte Tusk kijelentését, miszerint Magyarország is akadályozta azt, hogy Oroszországot kizárják a banki átutalások rendszeréből.

„Ez hazugság, ilyen nem történt. Magyarország nem szólalt fel ebben a kérdésben semmilyen módon, itt nem volt semmilyen döntési helyzet, tehát ez egy hazugság.”

Donald Tusk többek között Magyarországot okolta azért, mert nem keményebbek az Oroszország elleni szankciók.