Címlap Politika Szocio-Gráf: ...

Szocio-Gráf: Látszik a terepmunka Hoppál Péter megítélésében, de ott sincs zsebben a biztos győzelem!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécs Aktuál megrendelésére a sok évtizedes múlttal és szakértelemmel rendelkező Szocio-Gráf Piac- és Közvélemény-kutató Intézet végzett reprezentatív közvélemény-kutatást Baranya 1 és Baranya 2 választókerületében. Előző cikkünkben az 1-es eredményeit közöltük. Cikkünk mostani folytatásában a Baranya 2 körzet mérési eredményeit mutatjuk be.

A Szocio-Gráf kutatása szerint

a Baranya 2-es választókerületben nincs kormányváltó hangulat.

Ha a bizonytalanokat és a válaszmegtagadókat nem számítjuk, a megkérdezettek 54%-a szerint nincs szükség új kormányra, ez pedig egyértelműen kedvező fordulat a kormánypárti jelölt, vagyis Hoppál Péter számára. A fiatalabbak és a magasabb iskolai végzettségűek azonban inkább kormányváltók.

Azért is izgalmasabb adat ez, mint például a Baranya 1-ben, mert ebben a körzetben az emberek erősebben érdeklődnek a közélet és a politika iránt, mint a másikban. Itt már a válaszadók 38%-a nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen követi a politikai, közéleti eseményeket.

A többség elégedett Orbánnal

Baranya 2-ben is erős a brandje Orbán Viktornak, a megkérdezettek 56%-a szerint ő az alkalmasabb miniszterelnöknek, és csak 29% nevezte meg Márki-Zay Pétert.

A Fidesz is magasabb számokat produkált, mint az 1-es körzetben. A megkérdezettek 41%-a szerint a Fidesz a legszimpatikusabb párt, a sorban a következő pedig a DK 15%-kal. Ez azonban egy virtuális előny, hiszen az egyéb párt megjelölés alatt a döntő többség az Egységben Magyarországért koalíciót érti, és a válaszmegtagadók és bizonytalanok között szignifikánsan többen vannak a kormányváltást szükségesnek tartók és a fiatalok ebben a kérdésben. (Vagyis ez valójában sokkal inkább egy kontrollkérdés, amelyből a kutatók következtetni tudnak arra, hogy merre húznak a nem válaszolók a mérés további részében – a szerk.)

A teljes minta esetén a megkérdezettek 39%-a támogatja a Fideszt, mint pártot (listát), a biztos szavazók esetében ez a támogatás már 43%-os, a pártpreferenciákkal rendelkező biztos szavazók esetében pedig már 52%-ot mutat a mérés. Az Egységben Magyarországért (vagyis az ellenzéki pártszövetség) ezzel szemben 31%-34%-41%-os képet mutat a fenti kategóriákban.

Ez jelentős és szignifikáns különbség a két politikai tömb között. A Szocio-Gráf kutatásából az látszik, hogy a Baranya 2-es körzet politikai értelemben sokkal határozottabb képet mutat, mint Baranya 1: és mint azt látni lehet majd, a „frontvonalak” világosak, és nem átjárhatóak – mint az 1-es esetében.

Látszik a számokon a terepen töltött idő

A Szocio-Gráf kutatásából még a laikus érdeklődő számára is világosan látható, hogy a terepen – vagyis a választók között – töltött idő mérhetően megjelenik.

Minden olyan kérdésben ugyanis, ami feltételezi a személyes jelenlétet, Hoppál erősebbnek bizonyult, mint bármelyik másik jelölt, illetve politikai ellenfele.

A hivatalosan regisztrált jelöltek közül csak Hoppál Péter (92%) és legfőbb ellenfele, Szakács László (49%) ismertsége számottevő, a többi jelölt gyakorlatilag nincs a térképen – szinte kizárt, hogy látható, 5% feletti szavazatszámokat kapjanak április 3-án.

Hoppál Péter támogatottsága kiemelkedik a többiek közül.

Szimpátiában nincs nagy különbség a jelöltek között, akik ismerik őket, azoknak közepesen rokonszenvesek, vagyis

nem lehet ájult rajongásról beszélni se Hoppál (3,0), se Szakács (3,1) esetében.

Hasonló adatokat hozott az alkalmasság kérdése is, a Hoppál Pétert ismerők 3,1 pontra értékelték az alkalmasságát, a Szakács Lászlót ismerők szintén 3,1 pontot adtak a baloldali jelöltnek.

Tény viszont, hogy Hoppál Péter sokkal ismertebb, mint vetélytársai, és a válaszadók 72% meg is tudta nevezni őt, mint a körzet országgyűlési képviselőjét.

Hoppál Péter munkájával is elégedettebbek a válaszadók, mint a másik körzetben Melláréval. A megkérdezettek 34%-a adott 5-ös, és 4-es osztályzatot a fideszes képviselő munkájára, és további 26%-nak nincs vele különösebb baja.

Becsontosodott körzet, a brandek versenye lesz, nem a jelölteké

Világosan látszik a közvélemény-kutatásból, hogy a Baranya 1-es körzettel ellentétben a 2-ben élő szavazók sokkal határozottabbak, a választóvonalak bal- és jobboldal között sokkal élesebbek, becsontosodott politikailag a körzet, nincs átjárás. Hencsei Zsolt, a kiugrott és most függetlenként induló exjobbikos jelölt például szinte labdába se rúg, olyan alacsony számokat mért neki a Szocio-Gráf: egészen biztos, hogy az ő indulása se balra, se jobbra nem fogja elhúzni az eredményt április 3-án. (Még úgy sem, hogy a mérés szerint Bognár Szilviához hasonlóan Hencsei számára is lehet jövő a politikában a későbbiekben).

Az is kiolvasható az adatokból, hogy ebben a körzetben egyik jelöltnek sincs olyan „karizmája”, személyes varázsa, imázsa, amely túlmutatna a saját politikai közösségén: nem a jelölt neve, hanem a szavazólapon szereplő párt brandje inkább a döntő.

A Szocio-Gráf 65% feletti részvételre számít ebben a körzetben, ami magasnak nevezhető. Mivel nem az arcok, hanem a pártok versenye lesz ez, hiába produkál jobb számokat Hoppál Péter, van esély arra, még ha nem is sok, hogy a baloldali, Fidesz-ellenes tömb teret hódítson magának Baranya 2-ben. Itt sincs tehát zsebben a győzelem egyik induló számára sem.


A mérés metodikája 
Számítógéppel támogatott telefonos interjúk (CATI) készítése standardizált kérdőív segítségével. 600 fős minta, ahol a mintavételi hiba +/-4,0%. A reprezentativitás véletlen kiválasztásból adódó eltéréseit többdimenziós (nem, kor, iskolai végzettség) súlyozással állították helyre. A háttérelemzések során csak a statisztikai próbák során szignifikánsnak mutatkozó eltéréseket közölte a Szocio-Gráf. A mintavétel ideje: 2022. március 1-4. között folyt.

A kutatás első részét itt lehet elolvasni: