Címlap Politika Vitatkozni sz...

Vitatkozni szeretne Hoppál Péterrel az LMP

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyílt vitára hívta ki a fideszes politikust Keresztes László Lóránt. UPDATE: Hoppál Péter inkább dolgozna, nem vitatkozna - mondta.

Szerinte ugyanis „ez nem képviselet, ez ÁRULÁS”, amit Hoppál Péter tett.

„Magyarázza el saját választóinak azt, amit 2020-ban tett. Kötelességem ezt megtenni, a térségben élő, Pécs és Baranya ügyeit a Parlamentben napirenden tartó országgyűlési képviselőként”

tette közhírré Keresztes. Az LMP-s politikus szerint

  • HOPPÁL Péter NEM-et nyomott a PÉCSIEK milliárdjaira, (…)hogy Pécs MILLIÁRDOKAT kapjon szinte a teljes buszos járműpark cseréjére,
  • HOPPÁL némán asszisztált a MEGSZORÍTÁSOKHOZ: a gépjárműadó teljes ELVONÁSA  Pécsen 455 millió forintos kiesést okozott, Komlón 51 millió, Kozármislenyben 27 millió, Kővágószőlősön 5,5 millió, Cserkúton 4,3 millió, Orfűn 4 millió, míg Bogádon 2,8 millió forintos volt a kár, a sor folytatható…
  • Semmit nem tett az iparűzési adó megfelezése ellen, ami a KÖZSZOLGÁLTATÁSOK fenntartását veszélyezteti, 
  • TÁMOGATTA, hogy Pécs vagy a PTE helyett egy értékes PÉCSI INGATLANT a MCC Alapítvány kapjon meg.
  • NEM TETT SEMMIT a Pécsi Tudományegyetemet érintő közel 2 milliárdos ELVONÁS ellen.
  • TÁMOGATTA, hogy az állam KIVONULJON a helyi közösségi közlekedés támogatásából.
  • NEM TÁMOGATTA a közműadó eltörlését.
  • NEM AKADÁLYOZTA MEG, hogy az Országgyűlés az ATOMTEMETŐ lehetséges helyszínének kutatásának folytatásáról döntsön, Pécs nyugati határától néhány km-re.
  • Két baranyai vasúti mellékvonalat is HALÁLRA ÍTÉLT a kormány idén, a szolgáltatás (szinte) lenullázásával, akkor, amikor a vasúti közlekedés sokkal biztonságosabb, mint a vonatpótló autóbusz. Ez ellen sem szólaltak fel, 
  • Amikor a kormány bizonyos ügyekben, pl. a kulturális intézményeknek juttatott támogatások esetében zsarolta Pécset, Hoppál azonnal a kormány oldalára áll, VÁROSÁVAL SZEMBEN

– sorolja a politikus, hogy miért is akarna vitázni.

„Ebben a válságos időszakban nagy szüksége lenne Pécsnek / Baranyának arra, hogy minden képviselő, pártállástól függetlenül kiálljon a város és a megye mellett. A Fidesz/KDNP képviselői erre nem hajlandóak – szögezte le Keresztes, aki azonnal biztosította az embereket arról, hogy rá „ebben az évben is számíthatnak a pécsiek, baranyaiak, továbbra is a térség ügyeinek legaktívabb képviselője leszek”.

UPDATE: Hoppál Péter inkább dolgozna, nem vitatkozna

Lapunk rákérdezett az ellenzék mai sajtótájékoztatóján Hoppál Péternél arra, hogy elfogadja-e Keresztes invitálását a vitára. A fideszes politikus lényegében nemet mondott. Mégpedig egészen pontosan így: