Európában is úttörő, Magyarországon pedig ehhez hasonló boros címke biztosan nem került még a polcokra.
Egy avatar mutatja be a szőlőszemek történetét, a borkészítés folyamatát 3D élményen keresztül. Mindezt a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti- és Borászati Kutatóintézete fejlesztette. De hogy mi is ez pontosan?
Kívülről csak egy palack, különleges címkével. De, ha beolvassuk ezt a QR-kódot, már köszönt is minket egy virtuális sommelier, vagy ha jobban tetszik, akkor a borászok „avatarja”.

– Ez egy mesterséges intelligenciával és kiterjesztett tartalommal rendelkező boros címke, amely segíteni fogja a fiatal generációt abban, hogy a borról, a kutató intézetről, a borhoz kapcsolódó gasztronómiáról mindenféle információt egy avataron keresztül megkapjon – mondta Madaras Zoltán, a PTE SZBKI elnöke.
A virtuális borász azt is megmondja, hogy milyen zenét és ételt fogyassz a borhoz

– Olyat már láttunk, akinek címkéjén egy avatar elmond egy rövid sztorit, de olyat, ahol több opciót is feldob, olyat még nem. Tehát elmondhatom, hogy ebben nagy innováció van, nemcsak Magyarországon, hanem európai viszonylatban is – tette hozzá Madaras Zoltán.
Az ötletet egyébként a fiatal generáció adta, valamint az is mérvadó volt, hogy a palackot tovább tartsák a kezükben a borkedvelők, ezzel pedig a tudatos borfogyasztásra tereljék a hangsúlyt. Az avatar mondandója akár hosszú percekig is leköti a fogyasztó figyelmét.
– A mi generációnknak egy mélyebb tudásunk volt, amit hosszabb idő alatt szereztünk meg. Míg a mostani fiatalok gyorsan, azonnal tudni akarnak mindent és ehhez kell alkalmazkodnunk. Ez az IA címke pedig ehhez biztosít kellő felületet.

Szóval úgy kell elképzelni, mintha az érdeklődő mellett ott állna egy borász és azonnal válaszolna is mindenre – részletezte a szakember.
Magyarország legjobban felszerelt intézetében, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti- és Kutatóintézetében nemcsak azt a célt tűzték ki, hogy kiváló borokat készítsenek, hanem, hogy lépést tartsanak a jövővel vagy akár egy picit elébe is menjenek. Ennek egyik állomása ez a virtuális borász.
„Nekünk kell változni és nyitni a legfiatalabb generáció felé, akik telefonon keresztül mindent megtudhatnak a borról”
Ezzel a fejlesztéssel folyamatosan kapcsolatban lehetnek és naprakész információkkal tudják a borkedvelőket ellátni a borászok. Ez pedig azért is fontos, hiszen az elmúlt évtizedekben radikálisan visszaesett a fogyasztás.
– Az elmúlt 25 évben 40 százalékkal csökkent a fogyasztás, ez bődületes szám, így nekünk is oda kell arra figyelni, hogyan tudunk ezen javítani. És a kutatóintézetek jó alapot képeznek ehhez – mondta Rókusfalvy Pál. A nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos hozzátette: a vörösbornak nagyon sok olyan egészségre pozitív hatása van, ami miatt a különböző szívsebészetek élettanilag is vizsgálnak.”
Az egyedi és mesterséges intelligenciával felturbózott címkével ellátott pécsi Irsai nyárra kerülhet a polcokra.