Bekeményítenek Pécsett: 5.000 forint pótdíj a helytelen maszkhasználatért
Akár 10.000 forintba is kerülhet ez a maszk elleneseknek.
Még lehet pályázni a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság védjegyére
A pályázatokat október 30-a délig lehet leadni.
Alakul a botrány: új Vásárcsarnok még nincs, a régit bezárják
Na, de miért és miért alakult ez így?
Ismét versenyt rendezett a Komlói Bányász- Horgász Egyesület
A László István Emlékversenyen összesen 35 kg hal akadt horogra.
Regős György Merenye új polgármestere
Vasárnap tartottak időközi választást a településen, ahol a polgármester mellett az új képviselőket is megválasztották.
Különleges bringák, lámpákkal felszerelt utak, családbarát környezet – ez a pécsi KRESZ-park!
A parkot üzemeltető egyesület elnöke biciklis balesetben veszítette el egyik lábát, ami után mozgássérülteknek kezdett el kerékpárokat megálmodni.
Megújult a mohácsi Fogadalmi Emléktemplom
Amellett, hogy korszerűsödött az épület új harangokat is kapott.