Három újonccal gyarapodott a pécsi tűzoltók csapata
Sok sikert és kitartást a fiúknak!
Élményutazás a MÁV-val! – ezek a fotók tuti kedvet csinálnak a vonatozáshoz
Kiss Csaba fotóblogja remekül sikerült szerintünk.
Több mint százezer látogatóra számítanak a mohácsi busójáráson
2200 maskarás és 70 busócsoport temeti a telet.
A harkányi körzeti megbízott lett az év iskolarendőre Baranyában
Várnai Róbert példakép a gyerekek számára.
Korai a káröröm: nincs pécsi fideszes érintettje a végrehajtói panamának, vagyis a Völner–Schadl-kor...
Pedig ezt igyekeznek elhitetni.
Miniszteri biztos lett Hoppál Péter!
Kiemelt kulturális programokat koordinál majd.
Navracsics szerint Orbán támogatja a miniszterek összeférhetetlenségének kimondását
Hamarosan pont kerülhet az Erasmus-ügy végére.
Pécs ismét az internetes kultúra fővárosa!
Szép sikerek születtek az év honlapja pályázaton.
Pécsről több ezer embert hurcoltak el a holokauszt alatt, csak 267-en tértek haza
2005-ben nyilvánították január 27-ét nemzetközi emléknappá.
Orbán szerint már beadták a vakcinát
Ami már dolgozik is a magyar gazdaságban.
Czuczi Mátyás lemondását elfogadták.
Több mint 3 órás késésben a Budapest-Pécs vonat.
Az automatizált kapurendszerek megkönnyítik az életet, amit néhány évvel ezelőtt még...
Reggelente a tükörbe nézve talán olykor úgy érzed, hogy az arcod idegen képet nyújt. Elképzelhető,...
























