Ötven éve azt mondták, 1,5 óra alatt Budapestre lehet majd érni vonattal. Hogy miért? Alagutak épült...
10 évig épültek az alagutak, utána már sokkal gyorsabban utazhattunk a fővárosba Pécsről.
Új megállóhelyen is felszállhatunk a pogányi reptérre közlekedő buszjáratokra
Már a Fellbach utcai megállót is érintik a buszok.
Jó pár millióba került az utak menti vármegyetáblák cseréje
Mellár Tamás pécsi képviselőt is érdekli az ügy...
Nyolc állomáson néha nem állnak meg a vonatok Pécs és Gyékényes között
Előre jelezni kell a leszállási szándékot.
Az évtized trollkodását hajtotta végre a BOLT a Tüke Buszt felhasználva
Vajon tudnak erről az önkormányzati cégnél is?
Hamarosan érkezik Münchenből az első repülőjárat a pogányi reptérre
A tervek szerint heti két járat közlekedik majd a két város között.
Indulhat a beruházás, ami szép jövőt adhat az M6-os sztrádának
Jelentősen növekedhet az autópálya kihasználtsága.
Nem érdemes átmenekülni, egymást segítik a két ország rendőrei






















