Címlap Sport A Szentlőrinc...

A Szentlőrinc is bemutatkozik hazai pályán – Kozármislenyben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sűrű a program a labdarúgó NB II-ben, pörögnek a fordulók augusztusban: a vasárnapi bajnokik után szerdán ismét pályán lesz a két baranyai csapat.

A PMFC letette a névjegyét a másodosztályban, ennél jobban nem sikerülhetett volna a bemutatkozása: hazai pályán 4-0-ra verte a Dorogot. De nem csak az eredményre lehet büszke a klub, hanem arra is, hogy rengeteg szurkolót mozgatott meg a piros-feketék visszatérése a profi futballba, 3500-an voltak a lelátón, visszatért a B-közép is, fantasztikus volt a hangulat.

A mérkőzés után Vas László vezetőedző úgy fogalmazott, mindent beletettek a fiúk. Valóban így volt, annak ellenére, hogy a második félidőben már nem potyogtak a pécsi gólok: ne legyen senki emiatt elégedetlen, nem úgy működik ez, hogy aki az első félidőben lő négyet, a szünet után is bever ugyanennyit! Nem mellesleg reméljük, hogy maradt még néhány „dugó” a zsákban, szerda este (19.00) ugyanis már Nyíregyházán szerepelnek a fiúk, ahol biztosan kemény meccs vár rájuk. A leendő házigazdák szintén győzelemmel indítottak, Kaposvárról hozták el a három pontot (1-0), és nyilván saját otthonukban is sikeresek akarnak lenni. A PMFC-vel kapcsolatban jó és friss hír, hogy rutinos kapust szerződtettek, a 30 éves Hermány Bence játszott a Ferencvárosban, a Vasasban (NB II-es bajnok lett), a Nyíregyházában és a Csákvárban.

A Szentlőrinc közel állt a pontszerzéshez Szolnokon, a második félidőben a vendégek akarata érvényesült, de a végeredmény így is 1-0 lett – a kereken kétméteres Novák Csanádra nem volt ellenszer, az egyik fejese után a kapuban landolt a labda. Marián Sluka együttese szerdán hazai pályán is bemutatkozik a második vonalban, pontosabban a kényszerű „albérletében”, Kozármislenyben fogadja a Gyirmót FC Győrt (17.30). Nagyon nehéz dolguk lesz az újonc lőrincieknek, ugyanakkor nem néznek lehetetlen küldetés elé: ha tudásuk legjavát nyújtják, nyerhetnek. A Csertői Aurél által irányított Gyirmót egyébiránt repülőrajtot vett, nagyon magabiztosan, 3-0-ra verte otthon a Csákvárt.

A szerdai program: Szentlőrinc–Gyirmót FC Győr (Kozármisleny, 17.30), Nyíregyháza–PMFC (19.00), Békéscsaba–Vasas, DEAC–DVSC, Budaörs–Siófok, Dorog–Soroksár, Haladás–Szolnok, Csákvár–Szeged, Ajka–Kazincbarcika, ETO FC Győr–Kaposvár.