Elővehetném azt a sablont, hogy Orfű egy csodás hely, de ma minden más volt. De ez nem igaz. Az kétségtelen, hogy megrázó, felemelő, felkavaró pillanatokat éltünk át, amikor a Pécsi Kajak-Kenu Clubnál előbb elbúcsúztunk Sánta Viktortól, majd végigkísérhettük az utolsó vízreszállását a Pécsi-tavon. Azon a vízfelületen, amelyen megszámlálhatatlan alkalommal evezett végig.
Életének 51. évében búcsúzhattunk el Sánta Viktortól. Akinek az egész élete a sportról szólt, a kajakozásról.
Akkor mégis hogyan?!
Orfű most is csodás volt. Sütött a nap, csintalanul csapkodták a partot a hullámok, susogott-hajladozott a nád, a nádirigó pedig ugyanúgy szólózott, ahogy máskor. De nincs is ezzel semmi gond.
Eközben a Csaba András Vízisport Központban, a Pécsi Kajak-Kenu Club főhadiszállásán elbúcsúztunk attól a sportembertől, akinek az élete gyakorlatilag összenőtt ezzel a hellyel, a vízzel, a sportággal, a Pécsi-tóval. Sánta Viktort morcosképű, szakállas MacGyverként, illetve vezérevezősként is aposztrofálták a szertartás során, de a tanítványok, köztük a fiam elmondása alapján könnyű megfogalmazni, milyen ember volt ő: mindenki szerette Vikeszt, ugyanakkor olyan respektje volt, hogy sosem kellett valamiért kétszer szólnia…
A nyilván szomorkás pillanatokon, tekinteteken azért át-átütött a derű, mert mindenkinek ott volt a fejében, a szívében, hogy Vikesz nagyon vidám figura volt. A kiakasztott képek kapcsán pedig sok emlék felbukkant, megelevenedett – volt mit felidézni.
Nem sokkal később aztán sokan vízre szálltak, megteltek a sárkányhajók, a kajakok, a motorcsónakok. Megható volt, ahogy elindult a vízi menet az 1000-es bójához, ami megközelítőleg a Pécsi tó közepén van. „Találkozunk 1000-nél” – aki valaha Orfűn kajakozott, ezt a mondatot biztosan ismeri, annak idején még Csaba Bandi bácsi mondta, amikor ő motorcsónakkal, az ifjú titánok pedig saját hajójukkal indultak a régi vízitelepről.
Ott, a tó közepén, az 1000-es bójánál helyezték örök nyugalomra Sánta Viktort: leengedték a mélybe az urnát (természetesen vízben lebomló ökournáról beszélünk), majd egy koszorú is a vízre került.
Furcsa volt ez a néhány perc. Addig erősen fújt a szél, tiszta felhő volt az égbolt, de akkor elcsendesedett minden: kisimult a tó vize, és hétágra sütött a nap.
Így kellett lennie.
Vikesz, találkozunk 1000-nél!
