Címlap Sport Három éven be...

Három éven belül fel kell jutnia a PMFC-nek – jó úton haladnak a piros-feketék

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Zsinórban három bajnokit nyert meg a PMFC labdarúgócsapata, ennek köszönhetően feljött az ötödik helyre, s karnyújtásnyi közelségbe került a dobogótól. A Pécs Aktuál kérdésére Kulcsár Árpád sportszakmai igazgató beszélt a hároméves tervről, valamint azt is elárulta, mi történne akkor, ha már most feljutó helyen végeznének…

Elkapta a fonalat a PMFC az utóbbi hetekben, aminek zsinórban három győzelem lett az eredménye. Érdekesség, hogy a piros-feketék a Siófok, a Szolnok és a Gyirmót FC Győr elleni meccset is 1-0-ra húzták be. A megszerzett kilenc pontnak köszönhetően jelentősen előrébb léptek a tabellán, a tizenkettedik helyről felkapaszkodtak az ötödikre.

A dobogó már csak egyetlen pontra van!

Sőt, jelen állás szerint a második hely is csak kettőre, igaz, az ott tanyázó Budaörs egy meccsel kevesebbet játszott. Jó kérdés, mindezek fényében, az erőviszonyok ismeretében mire viheti az újonc PMFC az NB II-ben.

– Szépen, csendben, szerényen dolgozunk – fogalmazott Kulcsár Árpád, a PMFC sportszakmai igazgatója. – Nagyon örülünk az eredményeknek, miként annak is, hogy kezd kialakulni egy stabil játékunk. A szurkolók nyilván azt várták, hiszen hozzászoktak, hogy majd most is annyi gólt lövünk, mint a harmadik vonalban, de látni kell, idő kell ahhoz, hogy a játékosok megszokják a magasabb osztályt. Úgy tűnik, a tizedik fordulóra belerázódtunk, s jó tapasztalni, hogy meccsről meccsre fejlődik a csapat. A védekezésünk stabil, a legkevesebb gólt kaptuk a mezőnyben, mindössze nyolcszor kapituláltunk, a tizenhárom forduló alatt pedig kilencszer hoztuk nullára a bajnokinkat! Ugyanakkor mi is látjuk, hogy miben kell előrelépnünk: a helyzetek befejezésénél minőségben többet kell nyújtani. Nincs hiányérzetünk, de ebből többet kell kihozni, hogy előbb lezárhassuk a mérkőzéseinket.

Ha ebben is tud fejlődni a PMFC, elképzelhető, hogy még feljebb kapaszkodik a tabellán. Az mindenki számára világos, hogy „érinthetetlen”, verhetetlen csapat nincs a mezőnyben: bár a DVSC vezet, ötször már elhullajtott pontokat, a Vasas pedig jelenleg csak a kilencedik helyen szerénykedik. Vagyis az is benne van a pakliban, hogy a piros-feketék egyszercsak feljutó helyen találják magukat…

S hogy mi történne ebben az esetben?

– A csapat mögött új tulajdonos, tulajdonosi kör lesz, ennek az előkészítése folyamatban van. Ha odakerülünk, hogy lehetőségünk van a feljutásra, nyilván végiggondoljuk a dolgokat. Azt mindenki tudja, hogy az élvonal és a másodosztály között hatalmas a különbség az anyagiakat illetően. Nem kérdés azonban, hogy a PMFC a legjobbak közé való! Ahogy a Szentlőrinc elvállalta az NB II-t, úgy valószínűleg a PMFC is belevágna az NB I-be.

Azt viszont le kell szögezni, hogy ebben a szezonban nem cél a feljutás. Valóban nem is lenne reális elvárás ez egy újonc csapattól. A PMFC-nél hároméves koncepcióban gondolkodnak, jelenleg az első évnél tartanak.

– Az elmúlt szezon NB III-as keretéből tizenöt játékost tartottunk meg, s jelenleg arra vagyunk kíváncsiak, ők hogyan tudják felvenni a másodosztály ritmusát. Természetesen szeretnénk kihozni ebből az idényből is a maximumot, de a célunk továbbra is a bentmaradás, nem több, nem kevesebb. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ahogy három meccset megnyertünk zsinórban, úgy hármat el is veszíthetünk… Annak érdekében, hogy már menet közben tovább építkezzünk, elképzelhető, hogy a télen változtatunk, igazolunk: ha lesz rá anyagi lehetőségünk és lesz a piacon megfelelő futballista, lépni fogunk. A második szezonban ugyanis már egyértelműen magasabb célt tűztünk magunk elé, az első hatban kell végeznie a csapatnak. Ebben már benne van az első két pozíció, vagyis a feljutó helyek is… Ha addig nem jönne össze az osztályváltás, a harmadik évnek már mindenképpen olyan csapattal akarunk nekifutni, amelytől elvárható, hogy kiharcolja az élvonalbeli tagságot!fogalmazott Kulcsár Árpád.

Ha minden a tervek szerint alakul, mire feljut a PMFC az NB I-be, lesz új stadion és kész lesz a Dárdai Akadémia is. Kerek lenne a történet!