Címlap Sport Így indokolja...

Így indokolja visszavonulását az olimpiai bajnok pécsi gyorskorcsolyázó

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Teljesnek érzi pályafutását, elégedett az elért eredményeivel Burján Csaba olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki vasárnap jelentette be visszavonulását.

A 28 éves sportoló az M4 Sport Sporthíradójában kedden a döntése hátterét megvilágítva azt mondta, a legutóbbi szezonban nem ment neki jól a korcsolyázás, így már akkor elgondolkodott a visszavonuláson.

Az idény után volt egy nagyobb pihenőnk, három-négy hónapot lehetett gondolkodni, és ahogy telt-múlt az idő, nem jutott eszembe, hogy nagyon visszavágynék a jégre

– fogalmazott a váltóval a phjongcshangi téli játékokon 2018-ban aranyérmes korcsolyázó.

Elárulta, hogy a január-februári időszak nagyon rossz volt a számára, a többiek a pekingi olimpiára készültek, ő pedig tudta, hogy nem fog kiutazni, ezért akkor már nem nagyon volt kedve korcsolyázni, így végül nem volt nehéz meghoznia a döntést a visszavonulásáról.

Visszanézve sokkal jobb eredményeket értem, el, mint hittem előtte. Megvolt bennem az elégedettség, hogy nincs, amiért folytassam, nincs, amit hiányolnék, ami kimaradt volna

– tette hozzá.

Ami a jövőjét illeti, először szeretné befejezni a matematika szakot az ELTE-n, azután körülnézne, hogy ezzel, illetve informatikával milyen álláslehetőségei lennének.

Ha ez (a terület) nem tetszik annyira, mint a sport, akkor el lehet gondolkodni az edzőségen, vagy az egyéb, csapat melletti tevékenyégeken. Csak ha az ember igazán profi akar lenni, akkor oda is kellene még egy iskola, az is idő, az is energia. Ezt át kell gondolni

– mondta.

Burján Csaba az olimpiai arany mellett világbajnokságokon nyert ezüst- és bronzérmet, Európa-bajnokságokon pedig aranyat, ezüstöt és bronzot a váltóval.

(MTI)