Címlap Sport Mi történt Ru...

Mi történt Ruzsa Csabával a PEAC új futballpályájának szombati avatóján?

Vagy vártak még valakit, aki sosem érkezett meg; vagy szerénykedett az alpolgármester, esetleg szociális távolságot tartott

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Teljesen megújult a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club műfüves futballpályája a baranyai megyeszékhelyen; a 65 millió forintos – TAO-forrásból megvalósult – fejlesztés ünnepélyes átadását szombaton tartották.

A Pécsi Tudományegyetem a fejlesztéssel kapcsolatban azt írta, a PEAC 15 szakosztályában összesen több mint ezren sportolnak, az óvodásoktól a szeniorokig. A labdarúgó-szakosztály, amely a megújult, világítással is rendelkező pályát birtokba veheti, összesen 136 utánpótláskorú és közel 40 felnőtt sportolót foglalkoztat.     

Ács Pongrác, a PEAC elnöke az eseményen elmondta: a pécsi egyetemi sport és az egyesület 2023-ban ünnepli fennállásának százéves jubileumát, és az alkalomra készülve további fejlesztéseket terveznek. Mindezek keretében a klub pécsi, Stadion utcai telephelyén a „Sport Sziget” koncepció megvalósításának részeként – a szakszövetség 132 millió forintot támogatásával – fejlesztik a birkózótermet, a szombaton átadott, Verseny utcai műfüves pálya közelében pedig kézilabdacsarnok építése indulhat meg jövő év tavaszán.     

A PTE közleményében emlékeztetett arra, hogy a kiemelt vidéki sportegyesületi címmel bíró klubnál az elmúlt hónapokban is történtek fejlesztések, például a közelmúltban adtak át egy új asztalitenisz termet is.     

A műfüves pályát a PEAC-Pécsvárad megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzéssel avatták fel.

De még hogy!

Ameddig a sajtótájékoztatón még semmi rendkívüli nem tűnik fel; minden szereplő egymás mellett ül…

…addig az eseményről készített szabadtéri fotón egészen megdöbbentő felállás látszik, ami vagy véletlenül sikerült így, vagy nem.

A képen az látszik, hogy Ruzsa Csaba, Pécs alpolgármestere tisztes távolban áll a többiektől, nem tudni, miért.

Ebből egyébként könnyen lehet ilyen fotót is gyártani az eseményről egy jobboldali újságban:

De akár egy ilyen opció is szóbajöhet mondjuk valamelyik baloldali lapban:

Az UNIV Pécsben azt írták a képekhez, hogy „az eseményen részt vett, és a fenti fejlesztések kapcsán támogatásáról biztosította a klubot Hoppál Péter miniszteri biztos, országgyűlési képviselő, Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, Ruzsa Csaba, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere és Decsi István, a Pécsi Tudományegyetem kancellára”.

(via MTI)