„Nem kell ebbe többet belegondolni”, mondja Kenderesi, miután az ob-n lenyomta Milákot

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kaposvári úszó országos bajnokság egyik nagy durranása az volt, hogy Kenderesi Tamás 200 pillangón legyőzte a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristófot. A pécsi versenyző helyén kezeli a sikert.

A 200 pillangó döntőjében nagy csatát vívott egymással Milák és Kenderesi. Végül utóbbi, a szám olimpiai bronzérmese győzött 1:54.64-es idővel, míg a világbajnok, világcsúcstartó (Michael Phelps 2009-es rekordját adta át a múltnak tavaly) 1:54.98-cal második lett. Miután Milák nemrég esett át a koronavírus-fertőzésen, biztosan nem volt csúcsformában.

– Örülök a győzelemnek, de ebbe többet tényleg nem kell belegondolni – mondta a Pécs Aktuálnak Kenderesi, a PSN Zrt. kiválósága. – A verseny előtt azt nyilatkoztam, hogy szeretném megközelíteni Milákot, szeretnék egy jót versenyezni. Ez sikerült, sőt, egy kicsit több is kijött belőle. Az látszik, hogy jó úton haladok, három hónap munkát tettem bele, ami láthatóan jól sült el. Relatíve jó időt úsztam, de nem vagyok teljesen elégedett, mert voltak olyan technikai dolgok, amik annyira nem jöttek ki. Van még mit javítani.

A ma délelőtti programban 50 pillangón a B-döntőben együtt úszott Kenderesi és klubtársa, Jászó Ádám. A „kicsi” végül legyőzte a „nagyot” – de ebből nem lett semmiféle „balhé”.

– Lenyúlt öt századdal! Így ő lett az első, én a második. Jót nevettünk rajta, mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy nem ez a fő számunk.

Jó hír, hogy Jászó 100 háton áttörte az 55 másodperces határt, harmadik helyen végzett az országos bajnokságon, s nagyon közel került az olimpiai A szinthez. Ketten tudnak már csak jobbat nála, az országos csúcstartó Bohus Richárd és Telegdy Ádám.

– Jászó Ádi egyértelműen odaért a felnőtt mezőnybe, és ennek nagyon örülünk! – fogalmazott Jancsi Árpád, a PSN Zrt. úszószakosztályának vezetője. – Egy ideje csapatban dolgozunk a fiúkkal Tari Imre vezetésével, s ennek már látni a jótékony hatását. Kenderesi Tominak jót tett az Ádám, és az Ádámnak is jót tett a Tamás!

Hirdetés
Előző sztori

“Péterffy intézményesített szintre akarja emelni a hazudozást” – reagált a pécsi ellenzék

Következő sztori

Történészből burkoló: meditációnak éli meg új munkáját a kétgyermekes apa

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1