Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Norvég győzelemmel ért véget az 55. Fenstherm Kontakt Mecsek Rallye, a címvédő Mads Ostberg jött, látott és győzött. A szervezők nagy örömére rengeteg nézőt mozgatott meg a verseny, nagyon sokan voltak kíváncsiak a futamokra. Sajnos volt olyan páros, amely számára csúnya véget ért a mecseki száguldás…

A pénteki rajtceremónia is rengeteg embert vonzott a Széchenyi térre, ahogy a mai célceremóniára is sokan látogattak ki Pécs szívébe – tényleg egyedülálló, hogy ilyen gyönyörű környezetben indulhat és fejeződhet be egy raliverseny. Rögtön tegyük hozzá, nem csak a belvárosban voltak sokan, hanem a gyorsaságiknál is, a pályák szélén: Árpádtetőnél például sokkal, de sokkal több néző volt, mint az utóbbi években bármikor, vagyis nyugodtan kijelenthető, hogy hatalmas sikert aratott az 55. Mecsek Rallye.

A pénteki nap után úgy nézett ki, hogy az ORB-t tavaly megnyerő norvég Mads Ostberg nem tudja megvédeni a címét, hiszen begyűjtött némi büntetést, a szombati folytatásnál azonban nagyon odatette magát. Néhányan meg is jegyezték, látszott a versenyzésén, hogy a világbajnoki mezőnyben edződik – ennek végül meg is lett az eredménye, elsőként ért célba.

– Tegnap bizonytalan voltam, úgy éreztem, nem uralom az autót – tekintett vissza a versenyre Mads Ostberg. – A mai napon azonban nagyon belejöttünk, büszke vagyok rá, hogy át tudtuk venni a vezetést és végül megnyertük a versenyt. Különösen azért örülök ennek, mert a Mecsek Rallye nehéz, embert és autót próbáló viadal!

Sajnos nem mindenki számára ért véget kellemesen a verseny. Az 5. gyorsasági szakaszon (Hatos–Trefortpuszta) a 24-es rajtszámú Viszló Csaba–Patkó Gábor kettős Peugeot 208-asa kicsúszott a pályáról. Tűzoltók segítettek az autóba beszorult versenyzők mentésénél. A friss orvosi jelentés szerint Viszló Csaba sérülései súlyosak, a pilóta intenzív kórházi kezelésben részesül, Patkó Gábor pedig válltörést szenvedett.

Az ORC-t magabiztosan nyerte a Rongits Attila–Hannus László kettős annak ellenére, hogy pénteken „nekitámasztották” a versenyautó jobb oldalát egy fának és még 10 másodperc büntetést is begyűjtöttek korai rajtért. Ma viszont taroltak: hatból hat gyorsot nyertek a Mitsubishivel!

A Historic Eb első helyén az ifj. Érdi Tibor–Csökő Zoltán páros végzett, amely kisebb kalandozások és műszaki probléma mellett is öt gyorsasági győzelmet aratott. A Historic országos bajnokság első helyét szintén Érdiék szerezték meg.

Végeredmények

ORB: 1. Mads Ostberg–Patrik Barth, 2. Vincze Ferenc–Németh Gergely, 3. Velenczei Ádám–Vánsza Zsolt.

Historic Eb: 1. ifj. Érdi Tibor–Csökő Zoltán, 2. Ville Silvasti–Risto Pietiläinen, Karl Wagner–Gerda Zauner.

ORC: 1. Rongits Attila–Hannus László, 2. Galgóczi Norbert–Turai István, 3. Szilágyi Patrik–Kiskuti Adrián.

Mitropa Kupa: 1. László Martin–Berendi Dávid, 2. Klausz Kristóf–Csányi Botond, 3. Osváth Péter–Papp Tamás.

Ismét Mads Ostberg volt a legjobb a Mecseken