Gellért, Mercédesz

Pécs Aktuál fiók

Jelentkezzen be Pécs Aktuál fiókjába, vagy hozzon lére felhasználói fiókot oldalunkon.

Regisztráció

Pécs Aktuál hírlevél

Iratkozzon fel a Pécs Aktuál hirlevelére. Összegyűjtjük Önnek a legaktuálisabb történéseket, a legérdekesebb közéleti cikkeket és elküldjük e-mail címére.

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szép a játék? Nem mindig. De eredményes, és ez a lényeg.

A PMFC labdarúgócsapata újoncként szerepel az NB II-ben, s az augusztusban lejátszott hét bajnoki alatt tizenkét pontot szerzett – az éllovas DVSC pedig tizennégyet. A piros-feketék vezetőedzőjével, Vas Lászlóval beszélgetett a Pécs Aktuál.

Kemény menet volt, főleg egy újonc számára. A PMFC labdarúgócsapata a harmadik vonalból került fel az NB II-be, s rögtön a mély vízben indított, hiszen augusztusban hét bajnokit kellett lejátszania a magasabb osztályban. Nyugodtan írhatjuk, sikerrel vette az akadályt, egyetlen egyszer kapott csak ki, három meccsét behúzta, szerzett tizenkét pontot, és jelenleg a kilencedik helyen áll.

– Azt kaptam, amit vártam, ez egy nagyon kiegyensúlyozott bajnokság – mondta a Pécs Aktuálnak Vas László, a PMFC vezetőedzője. – Minden mérkőzés száz százalékos koncentrációt, állapotot igényel. Nyilván nem volt optimális számunkra, hogy augusztusban rögtön hét bajnoki várt ránk, miközben hat hónapig nem játszottunk egyetlen tétmeccset sem. Ez egy brutális kihagyás volt. De nehogy félreértsen, ez nem panasz akar lenni. Ez egy speciális helyzet volt, ráadásul úgy, hogy a keretben is voltak változások, jöttek-mentek a játékosok. Na, mindennek fényében nem vagyok elégedetlen az eddigiekkel, a játékosaim beletettek apait-anyait.

Ezt pedig értékelték a pécsi szurkolók. A PMFC meccsein 3500-an voltak a lelátón, ami országos szinten is szép teljesítmény. A piros-feketék négyszer játszottak hazai pályán, kétszer (a Dorog és a Szentlőrinc ellen) győzelemmel örvendeztették meg a drukkereket, kétszer (ETO Győr, Békéscsaba) pedig döntetlenre végeztek.

Hirdetés

Bár az eredmények jöttek, idővel többen megjegyezték, hogy nem látják azt az ötletes, kreatív, lendületes futballt, amit megszoktak a PMFC-től. Lapos passzok helyett sokszor jött az ívelgetés, a nagy bedobások, a pontrúgások. Mindez láthatóan nem a véletlen műve volt, s Vas László meg is adta erre a magyarázatot.

– A szurkolóink nyilván megszokták, hogy igyekszünk őket minden fronton kiszolgálni. Ugyanakkor látni kell, hogy huszonnyolc nap alatt kellett lejátszanunk hét meccset, utaztunk több ezer kilométert. Ahhoz a fajta játékhoz, ami jellemző volt ránk, akkora energiára, olyan futómennyiségre van szükség, amit csak akkor lehet folyamatosan csinálni, ha mindenki tökéletes állapotban van, a sok mérkőzés és az utazás azonban sokat kivett belőlünk. Úgy érzem, fejjel mentünk volna a falnak, ha ezt folytatjuk, változtatnunk kellett, a profi futball ugyanis nem a szép játékról, hanem elsősorban az eredményességről szól. Mindez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretnénk szépen játszani és folyamatosan nyomás alatt tartani az ellenfelet! Nekünk is alkalmazkodnunk kellett ahhoz, hogy több ellenfelünk is védekezni jött hozzánk, s nagyon örült az egy pontnak.

Nem csoda, hogy nagyon örült, elvégre úgy nehéz pontot szerezni, ha a PMFC kapuját alig-alig lehet bevenni. Márpedig így volt: a piros-feketék mindössze négy gólt kaptak, öt mérkőzésüket nullára hozták le, ráadásul az utolsó négy fordulóban érintetlen maradt a hálójuk. Ennél jobb teljesítményt csak az éllovas Debrecen és a negyedik helyen álló Nyíregyháza nyújtott (mindketten három gólt kaptak).

S hogy mit hoz a jövő a PMFC számára az NB II-ben? Miután Vas László mindig csak a közvetlenül a csapata előtti feladatokra koncentrál, nem akart jóslatokba bocsátkozni, így csak a saját víziónkra, megérzésünkre hagyatkozhatunk: a PMFC-nek helye van a mezőny első felében, s ha nagyon elkapja a fonalat, akár az első hatba is beverekedheti magát.

A válogatott mérkőzések miatt szünetelt a bajnokság, amely a hétvégén már folytatódik, rögtön egy pokoli nehéz meccsel: szeptember 13-án, vasárnap (17.00) a Szombathelyi Haladás vendége lesz a PMFC.

Megosztás itt: facebook
Ajánlom a Facebookon

Hirdetés

Előző sztori

A világon elsőként magyar betegek kaphatják a Covid okozta citokinvihar elleni terápiát

Következő sztori

Az egyetemet kisajátította magának egy baráti társaság - véli Schmidt Mária

Legutóbbiak innen: Sport

bool(false)