Címlap Balhé Az egyetemet ...

Az egyetemet kisajátította magának egy baráti társaság – véli Schmidt Mária

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) a '70-es évektől kezdve kisajátította magának egy baráti társaság - rokonok, üzletfelek -, és ezek "ülnek rajta" a mai napig - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az igazgató szerint ez a helyzet bezártságot és az „új impulzusoknak” való nyitottság kizárását jelenti.

„Tehát megdöbbenve vettem tudomást arról, hogy bejelentik sorra olyan színházi rendezők, meg olyan, az egyetemen tanító emberek a távozásukat, akik 76-77 évesek. Nem is tudom, hogy miért vannak még ott”

– fogalmazott Schmidt Mária.

Szerinte azzal nincs gond, ha egy ilyen korú tanár egyszer-egyszer tart egy előadást, de, hogy ő tanítsa a művészeket a 21. században, alapvető kérdéseket vet fel. Hozzátette,

nem hiszi el, hogy egy olyan színművészeti egyetemre lenne szükség Magyarországon, amelyik a ’70-es években „kapott utoljára fényt”.

Szerinte az egyetem a nemzeti kérdéssel szemben távolságot tart, hiszen senkit nem enged be, ami azt jelzi, hogy ott csak kizárólagosságokban gondolkodnak.

Elmondta azt is,

a világ számos pontján magánképzés formájában oktatják a színészeket, s azon is érdemes elgondolkodni, hogy van-e értelme az állami finanszírozásnak Magyarországon.


Híreinknek egy részét közöljük a közösségi oldalakon keresztül. A teljes tartalom csak a Pécs Aktuálon olvasható!