Címlap Baranya Majdnem felgy...

Majdnem felgyújtotta a szigetvári gyermekotthont egy fogyatékos lány!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két év javítóintézeti nevelésre ítélt szerdán a Pécsi Járásbíróság egy fiatal lányt, aki kétszer is szándékosan tüzet okozott a szigetvári gyermekotthonban 2019-ben.

Személyiségzavarban és értelmi fogyatékosságban szenved

A szigetvári gyermekotthonban élő – személyiségzavarban és értelmi fogyatékosságban szenvedő – lány 2019 októberében azt mondta egy társának: ha másik, speciális gyermekotthonba kerül, fel fogja gyújtani a szigetvári intézmény épületét.

Függönyt és fotelt gyújtott fel

Ezután egy este a lakásotthon fürdőjében meggyújtotta a sötétítő függönyt, majd néhány perc elteltével egy lakóegység nappalijában a függönyt és a fotelt. Mivel ezt a nevelőnek azonnal jelezte, a tűz továbbterjedését megakadályozták és elenyésző mértékű kár keletkezett.

Csaknem 10 milliós kár keletkezett

Másnap egy lakóegység nappalijában gyújtogatott, és akkor már a katasztrófavédelmet is riasztani kellett. A vádlott által okozott tűz az épületben és a berendezési tárgyakban több mint kilencmillió forint kárt okozott.

A lányt folytatólagosan elkövetett közveszélyokozás miatt mondták ki bűnösnek. Emellett egy korábbi, próbára bocsátásra vonatkozó végzés megszüntetésével közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és becsületsértés miatt is elítélték. Az ítélet jogerős.