Címlap Vélemény Óriási politi...

Óriási politikai hibának tűnik (egyelőre) az előválasztás!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közössége úgy döntöttek, hogy közösen indulnak a 2022-es országgyűlési választáson,
a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet és egyéni képviselőjelölteket előválasztáson választják meg. A cél az, hogy mindegyik választókörzetben a legerősebb, legnagyobb támogatottsággal bíró jelölt állhasson szembe, és győzhesse le a Fidesz jelöltjét – szól nagyjából a hivatalos érvelés az előválasztás szükségessége mellett.

A fideszes, jobbról érkező ellenérv, illetve replika ezzel szemben azt állítja: bohózat az egész, és úgy is Gyurcsány győz a legvégén, a DK erősödik meg a legjobban, és ez utóbbi is Gyurcsányék legfontosabb célja; nem pedig a kormányváltás. A jelöltek pedig Gyurcsányék emberei, Karácsony Gergely is csak a DK bábja.

(Forrás: Demokratikus Koalíció)

A kétfordulós előválasztás első menetét egyértelműen a DK nyerte, Dobrev Klára markánsan vert rá az összes többi jelöltre: Karácsony és Márki-Zay maradt talpon még egyelőre. Jakab Péter csúnyán elvérzett, saját otthonában sem tudott győzni; Fekete-Győr András pedig csak a Mátrix valóságában létezik, a fizikaiban 3,4%-ban hisznek neki – a választás adatai szerint. A hivatalos adatok ugyanis ezek:

Dobrev Klára: 34,76%
Karácsony Gergely: 27,31%
Márki-Zay Péter: 20,43%
Jakab Péter: 14,10%
Fekete-Győr András: 3,40%

Forrás: Demokratikus Koalíció

Fegyverből időzített bomba lett, ami lerobbanthatja a megmaradt ellenzéket

Az előválasztás politikai marketing, illetve -kommunikációs eszköz is egyben. Jó ötletnek tűnt, mert:

  • a különféle pártok legkülönfélébb ígéretei egyben jelennek meg a választók fejében;
  • aktivizálja, mobilizálja az ellenzéki szavazókat;
  • folyamatosan tűzben tartja őket;
  • sikerélményt ad nekik;
  • elhiteti, hogy legyőzhetik Orbán Viktort;
  • az ellenzéki pártok pedig vállt vállnak vetve segítik egymást.

Ezek a toposzok szépen elenyésztek mostanra, és még csak az első forduló ért véget. Elég megnézni a Partizán eredményértékelőjét innentől. Mindezek mellett

  • a szép ígéreteket maguk a miniszterelnök-jelölt-jelöltek lövik szét ellenfelüknél, gyakran “butaságnak” titulálva azokat (ilyen például az euró bevezetése, a “felcsúti per” ötlete, az “elszámoltatás” nagyotmondásai, stb.)
  • az ellenzéki szavazók kiégnek és elfáradnak,
  • csökken a harci kedv, mivel a szavazók egy része csalódott
  • kiengedték a szavazók a felgyülemlett gyűlöletet Orbánékkal szemben

hogy csak néhány példát említsünk, ami hosszabb távon komoly gond lehet a kormányellenes oldalon. Mivel ugyanis jövő tavaszra ér a hergelés, addigra durván kiéghetnek a kormányellenes szavazók fejben, és motivációban egyaránt.

A DK a legerősebb: most megpróbálják szétszalámizni

Azt, hogy a Demokratikus Koalíció (igen, Gyurcsány Ferencék) a legerősebb ellenzéki formáció, csak azokat lephette meg, akik egy párhuzamos valóságban – vagy saját, kellemes buborékjaiban – élnek. Egy ideje már megy az aggódás a kormányellenes oldalon emiatt, összegyurcsányozástól tartanak ugyanis teljes joggal egyre többen az ellenzéki oldalon. De mégis hogyan szeretnék leszalámizni azt a pártot, ami a legerősebb? Aminek a legtöbb aktivistája, legjobb adatbázisai, leginkább irányítható szavazói vannak és olyan karizmatikus vezetői mint Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc? És ne felejtkezzünk el a legfontosabbról: a párt társadalmi beágyazottságáról sem, mert nagyon nem mindegy, hogy csak virtuálisan (médiában, közösségi oldalakon) erős-e egy párt és annak szereplői, vagy a valóságban is. Márpedig a DK-s politikusok erősek, sokkal erősebbek a valóságban, mint a többiek. (Ez a jelenség jól látható a Momentum és Fekete-Győr András támogatottsági adataiból, de Jakab Péteréből is).

Karácsony Gergely már veszített

Az előválasztás első fordulójának legnagyobb vesztese Karácsony Gergely. Minden jel szerint az is marad a második kör végére, még akkor is, ha addigra kisakkozzák a bentmaradását. Azért ítéljük őt a legnagyobb vesztesnek,

mert a leginkább elkötelezett, kormányt váltani akaró népesség körében sokkal inkább Dobrev Klárában látják a jövőt, mint benne. Ez világosan kiderült.

Az eredmények ugyanis felfoghatóak egy igazán nagymintás közvéleménykutatásként is. Amit nem egy párt rendelt meg, esetleg megtolva a saját jelöltjét, hanem az összes együtt.

Egyelőre tehát úgy néz ki, komoly politikai hiba az előválasztás, mert

  • aktivizálás helyett kiégeti a szavazókat;
  • építés helyett lebontja az ellenzéki ikonokat;
  • hitelteleníti a pozitív ígéreteket;
  • és pontosan az történik, amit a fideszesek az elejétől papagájkommandóznak: Gyurcsányékról szól az egész.

Az igazi belső háború pedig még csak most kezdődik az ellenzékben, eddig a bemelegítés volt, és a bábuk tologatása a táblán.

A 2021. évi előválasztás második fordulójára október 4-10. között kerül sor.

Pécsett nagyobb a baj

Pécsett különösen sokat ártott az előválasztás, de ez leginkább a városvezetés rettenetesen rossz politikai taktikázása miatt alakult így. Péterffy Attila azon kívül, hogy sokat ártott; rossz jelöltekre is tett, ugyanis mindkét támogatottja elvérzett: Nemes Balázst Mellár Tamás verte meg; Keresztes László Lórántot pedig Szakács László; ügyvédje: Bodnár Imre pedig el sem jutott a meccsig, már az öltözőben leszedték.

Hogy miért ártott sokat a helyi taktikázás, arról ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

(Fotó: MTI/Bruzák Noémi)