Petrov Iván tárcája.
Legyünk a világ bármely részén, a legjellemzőbb kép amit láthatunk utódjainkról, hogy adott egyed enyhén görnyedt tartással, elmélyülten figyel és/vagy tapogat egy műanyag téglalapot.
Igen, telefonozik, játszik, filmet néz, és – hála technológiai fejlettségünknek – teheti ezt bárhol, bármikor, bármeddig.
Teszi ezt a hét minden napján, a nap bármely órájában. Nem tudhatod, éppen pontosan mit néz, mit csinál, kivel beszél, milyen információkat kap és ad.
Séta, tanulás, evés, pihenés – teljesen mindegy, hogy mi az alaptevékenység, a “kütyü” kötelező kellék sok családban.
Miért?
Mert szeretik. Miért szeretik? Mert örömet okoz nekik. A kijelző kék fénye és az interakciók számtalan élményt, kalandot, sikert, harcot – és kudarcot – rejtenek. Ezek lefolyása gyorsabb, intenzívebb a való életben megszokottnál, a gép előtt pár óra elég egy civilizáció felépítésére, vagy egy komoly harcos megedzésére.
Nem csoda.
A képernyő előtt átélt élmények hatása nagyon hasonlít a különböző drogok által okozott függőséghez.
Hogy ennek milyen hosszú távú hatásai lesznek, nem tudhatjuk. Minden kornak megvoltak a maga ördögei. Nagyapáink, apáink elborzadva nézték hogyan próbálunk kereket cserélni, s közben arra gondoltak: az emberiség végleg elveszett.
Ne ítélkezzünk hát túl hamar.
Ugyanakkor javaslom, most vasárnap ajándékozzuk meg a gyerekeket egy offline nappal, merüljön csak le minden, aztán dőljünk hátra és élvezzük a show-t.
(Előtte azért mindenki készüljön fel a Requiem egy álomért című filmből.)
